Outlook Festival @ Club Aquarius, Zrce, 2009.09.10 Mala & Sgt Pokes, Loefah, Martyn, Youngsta, 2562, Peverelist, D-Bridge, Instra:mental, SP:MC, stb.
Croatia, Croatia… hangzott el sûrûn a ceremóniamesterek szájából a szeptember közepén rendezett Outlook Festival színpadainál. Idén harmadszor is sikerült egy újabb horvátországi fesztiválra látogatni, az Exodus to Croatia mottójú rendezvényen a dubstep, reggae, dub és drum and bass zenék kedvelõi élvezkedhettek kedvükre a stílusok brit nagyágyúinak elõadásaiban.
Az eredetileg szintén Petrcanéban rendezett Outlook végül átkerült a Pag szigetén levõ Zrce település egyik klubjába, az Aquarius-ba, mondván a szervezõk kétszer annyi, mintegy háromezer emberre számítanak. Ez - gondolom - az õ sajnálatukra, és a mi szerencsénkre nem igazán jött be, mivel a klub pont feleannyi ember befogadására volt alkalmas, és a létszám meg is állt nagyjából 1500 ember környékén. Így kényelmesen el lehetett férni a placcon, leszámítva a pénteki röpke esõt, amikor mindenki igyekezett fedett helyet találni magának, de ezt is túl lehetett élni.
Fõként, hogy a parádés felhozatal, de legfõképp a hangtechnika minden kényelmetlenséget feledtetett. A szervezõk komolyan vették, hogy a dubstep csak akkor mutatja meg igazi erejét, ha bivalyerõs hangrendszert tolnak alá. Így most a Funktion One után újabb barátra tettünk szert az EM-Quakes szubládák személyében, amelybõl vagy egy tucatot halmoztak fel az Aquarius belterében, olyan basszusoltárt alkotva ezzel, amely odébbtolt bárkit, ha közel állt hozzá. A személyzet egy nap alatt rá is döbbent, hogy nem kellene üvegpoharakat kiadni, hiszen abban a pillanatban, ahogy az ember letette az asztalra, lerepültek a basszuslöketektõl.
Fellépõk tekintetében a négynek hirdetett, valójában két színpad a bõség zavarával kecsegtetett, déltõl egészen reggel hatig egy órás váltásokban jöttek egymás után a fellépõk. Ezt a dubstep, drum and bass részen szigorúan tartották is, kivétel ha valaki nem érkezett meg a fellépõk közül, szerencsére erre csak kevés példa akadt. A másik, hip hop, reggae, dub részen a zenekari átszerelésekbõl fakadtak jókora csúszások, de mivel a zene ilyenkor is szólt, ez nem volt túl zavaró.
Az annál inkább, hogy hajnal ötkor még olyanok kezdtek szetteket, mint a Commix vagy Alix Perez, akiket így már egyszerûen fáradtságból kifolyólag nem bírtunk megvárni és hallgatni. A másik bosszantó tény, hogy itt sem jelezték, ha valaki esetleg nem érkezett meg a fellépõk közül, így például az odautazós napon hiába húztam ki négyig, akkor kellett szembesülnöm a ténnyel, hogy Breakage sajnos nem ért ide. Szerencsére a többiek jócskán kárpótoltak ezekért a fiaskókért, náluk néha az egyórás idõkorlát volt a legfõbb probléma, sokukat hallgattam volna a végtelenségig.
Rögtön így volt ez a tuskó zenéket és anthemeket energikus szetté kovácsoló N-Type-ot váltó Martyn-nal is. Aki, miután bekötötte Serato-ját, mit sem törõdve elõdje harsány zenéivel, saját zenefolyamát a (N-Type által visszahúzott) ’Broken Heart’-tal indította, hogy utána rögtön ráhúzhasson egy Flying Lotus õrületet. A holland hozta a mostanában hallható szettekbõl megismert formáját, jópár 4/4 és saját zenék, kis garage, változatosan, táncoltatva, de mégis okosan, martynosan.
Angol barátainkat a mix medencetáncra ösztönözte, így az erõs szél és az eleredõ esõ ellenére néhányan a vízben pancsolva ropták. A többség azonban a klubban keresett fedezéket a másik színpadtól is, így itt szûkösen lettünk végül, ami az egyébként is emelkedett hangulatnak csak jót tett, sõt a népsûrûség ahhoz is elégnek bizonyult, hogy a pultban feltûnõ Benga egy stagedive-val melegítsen be mielõtt a lemezjátszók mögé áll.
Martyn-t egy újabb holland váltotta, 2562, aki szintén valami egészen eltérõt gondolt ki az est folyamára. Õ a rave és a techno felõl közelített, ahogy tette ezt nemrégiben a FACT magazinos mixében is. Órája elteltével Distance lépett a pultba, aki szettje elsõ felében nagyon érdekes zenéket pakolászott, majd a másodikban sajnos hozta azt az unalmas vonalat, amivel már korábban sem gyõzött meg túlzottan.
A baltával vágott afro fejdíszes Benga, az utána következõ Hatcha-val back to back adagolta a tõle elvárhatót. Érdekes módon elmaradt a ’Me N My’ és a mindenféle Skream remix közül sem került fel talán egy sem a lemezjátszókra. Még ennél is meglepõbb volt azonban az, ami akkor következett, hogy Benga magára hagyta Hatcha-t a pultban. A nyakában méteres fuxot viselõ croydoni innentõl úgy érezte, hogy neki le kell tesztelnie a hegyomlásnyi hang képességeinek határait és zenélés helyett hangtani kísérletbe kezdett.
Hihetetlen korongokat húzott elõ, amelyek teljesen elmebeteg szubbasszus variációkat tartalmaztak, és itt már tényleg nem a hallásé volt a fõszerep, ezeket a hangbombákat sokszor inkább érezni lehetett, mint füllel feldolgozni. A roppant intenzív egyórás fizikalecke után szomorúan konstatáltam, hogy Breakage nincs, helyette Lynx veszi át a terepet. Hatcha hanghadviselése után megdöbbentõen vékonynak hatottak a sorra felkerült drum and bass zenék, pedig például Lynx saját zenéi sem szólnak rosszul.
Egyedül talán D-Bridge ’Wonder Where’-jében volt akkora basszus, ami ismét megremegtette a tüdõt. Ezt leszámítva egészen jó kis szettet gurított ügyesen egyensúlyozva a mostanában divatos minimalista darabok és a dzsungeles hangzású újdonságok között, valamint mixelésben is sokat fejlõdött, szórakoztató volt hallgatni. Hazaséta szélviharban, másnap a felhõket bámulva a teraszon italozás, majd következhetett a második menet.
Az estét a klub mögötti teraszon felállított szabadtéri részen indítottuk, itt kaptak helyet az élõ produkciók. Köztük az egyik legnevesebb angol dub/reggae soundsystem, a leedsi Iration Steppas, akik sajnos teljesen ráálltak a vonatozós szalonreggae irányra ezen az estén, így a legizgalmasabbnak annak találgatása bizonyult, hogy a basszusgitáros mikor tapos rá saját földig érõ rasztáira, és taknyol hatalmasat. Rutinosan megúszta persze.
Eközben a klubban lassan befejezte N-Type és megjelent a két egyforma szakállas raszta, azaz Mala, és állandó MC kísérõje Sgt Pokes. A dubstep „Bukem & Conrad”-ja tökéletes párost alkotnak. Pokes pont annyit tesz hozzá a zenéhez, amennyire szükség van a közönség hangulatának fokozásához, miközben Mala megfontolt, kimért mozdulatokkal és derûs nyugalommal pakolja a korongokat, a „meditate on bass weight” mottó jegyében. Valóban, az õ órájuk nem volt más, mint egy átgondolt, meditatív kirándulás a szubbasszusok rengetegébe. Mala zenéi egyszerre voltak érdekesek, gyomor- és tüdõrengetõek, mégis ellentétben a Hatcha féle experimentális iránnyal, ezek a doromboló korongok melegséget árasztottak és bõven a zeneiség keretein belül maradtak. Az egyik legjobb szett volt a fesztiválon, kétségtelen.
Újabb DMZ arc a pultban, Loefah haladt hasonlóan kimérten elõre zenéivel, mint Mala. Valamivel szikárabb, valamivel komorabb, a DMZ-hangzás az elõtérben. Egy idõ után otthagyom, hogy belenézzek a kint kezdõdõ Zed Bias szettbe, ám a többiek azzal fogadnak, hogy sajnos õ ma nem lesz itt.
Helyette a horvátok kiválósága Eddy Ramich zenélt kitûnõen, olyan finomságokat csempészve a garage és house orientált szettbe, mint a nemrég megjelent Hyph Mngo a szemtelenül fiatal Joy Orbison-tól. A helyi hõst nagyon érezte a közönség, csakúgy mint a Confusion DJs, Philippe és Feelipa alkotta párosát, bizonyítva ezzel, hogy nemcsak a brit nagyágyúkra, hanem a jó zenére gerjednek. A második napot velük zártuk.
A harmadikra végre kisütött a nap, amire nagy szükségünk volt, hiszen maratoni, kora délutántól tartó fesztiválzárást terveztünk. Sikeresen ki is értünk mire 2-kor Peverelist felrakta elsõ lemezét a medencés bulihoz. Abszolút hozta a Punch Drunk, Skull Disco hangzást, a lebegõs dubstepek és dubtechno-k mindenkit bólogatásra, a lelkesebbeket medencébe csusszanásra késztettek. Utána Cyrus szabványosabb dubstep irányba evickélt, kicsit jellegtelenebb zenékkel, majd a 17-nek kinézõ Ramadanman vette elõször 2step-re a figurát, majd abból elkalandozva eljutott pár kísérletezgetõsebb hip hop, grime cucchoz (Mark Pritchard + Wiley), kicsi rave, kis wonky, kis funk, ahogy azt délután 4 környékén egy tengerparton a szikrázó napsütésben illik. Majdnem olyan jó volt, mint amilyen a Rio fesztivál afterje lehetett a Palatinuson.
A fesztivál felé autózva két dolgot vizionáltam az esõs hegyi úton. Az Autonomic set alatt sütni fog a nap és szerintem Prince lesz a kezdõzene. Így legyen ötösöm a lottón. A márványarcú Instra:mental egy régi klasszikus ’80-as hangzású zenével kezdett a kis hercegtõl, majd ezt követte még néhány hasonlóan hangszerelt analóg csoda, amitõl egész házibuli hangulat kerekedett, amit hamar elunt az örökké mosolygós, csupa vidámság Instra Al és belevágott saját ambient és filmzene ihletésû szerzeményeinek lejátszásába. Kicsit tán túl töményre sikeredett az elõadás, mert a felénél azt vettem észre, hogy az addig táncoló emberek magukba fordulva üldögélnek és épp megbánják bûneiket.
A kifejezetten nyomott hangulaton D-Bridge lazított kicsit például Calibre ’Drop It Down’-jának felrakásával, de összességében nyomasztóan melankólikus két órát játszott az SP:MC-vel kiegészült Autonomic csapat. Ez persze nem von le semmit a zenék nagyszerûségébõl, de 30 fokban és ragyogó napsütésben vidámabbra is lehetett volna venni a figurát.
Rövid vacsoraszünet után a tett színhelyére visszatérve már Luke Envoy kezében volt az irányítás, aki számomra az egyik legüdítõbben mixelõ dubstep arcnak bizonyult. Csak rövid ideig forogtak a zenék, gyorsan, lendületesen pakolta õket egymás után, jó mixekkel. Õt RSD követte, aki a Smith & Mighty duó nevének elsõ fele, és hamarosan nagylemezzel jelentkezik a Punch Drunk-on. Ebbõl a szellõs, raggás, reggae alapú dubstep-bõl kaptunk ízelítõt az õ órájában, meg persze volt ’Rise Up’ remix is.
A bristoli õsz úr után Youngsta és SP:MC másztak a pultba, a Tempa-dj a Mariana-árokból indította szettjét, minimalista darabokkal. Volt olyan amire SP is egyszerûen csak annyit mondott, hogy „in this track the bassline is just too low”, de aztán fokozatosan hozta fel a hangulatot Yungsta, mert ezekkel a zenékkel még ez a lelkes közönség sem igazán tudott mit kezdeni, mindamellett, hogy nem voltak rosszak, csak nem feltétlen tánctérre íródtak.
A szabadtéren a Zion Train hangolt eközben, õk egy fokkal jobb produkcióval álltak elõ, mint a leedsi ikonok. Hátul Neil Perch végig élõben effektezte a zenét, nagykanállal adagolva a visszhangot, míg a fúvós részleg és az MC hozta az elvárhatót. Sajnálatos módon a fesztivál sokak által dícsért élõ produkcióiról lecsúsztam, de a legtöbb pozitív véleményt kapott Gentleman’s Dub Club, a Foreign Beggars és a Mungos Hifi, valamint Andreya Triana mindenképpen említést érdemel. A Broke N English produkciója viszont, igaz MC DRS nélkül, harmatgyenge volt.
Bent Kromestar készülõdött, a kisméretû DJ a fesztivál egyik legnépszerûbbjének bizonyult a netes fórumok hozzászólásai alapján, sokan dícsérték szettjét. Én nem tudnék ilyen pozitívan nyilatkozni, szerintem elég agyatlan, „mindent egy zenébe tuszkolunk” számokkal operált, ott is hagytam, egy fél óra után. Visszatérve a helyszínre már Oris Jay játszott, õ eklektikusra vette a figurát, sztenderd dubstep-tõl, a garage-n át a breakstep-ig minden volt, talán ez utóbbibõl kevesebb, mint amire én számítottam, hiszen az õ nevéhez fõleg ilyesféle zenék köthetõk.
Joker viszont itt is abszolút az elvárhatót hozta. Sok saját zene, jó mixek, óriási bulihangulat. Kezek a magasban a ’Digidesign’ alatt, rewind selecta. Méltó csúcspont a fesztivál utolsó teljes napjára. Mivel vasárnap már délután kettõtõl a „terepen” voltunk bevallom itt egy kicsit már elfáradtam, úgyhogy Plastician szettjét „alfa állapotban”, tudat alatt hallgattam az egyik sarokból, hogy aztán Silkie szettjébe kicsit belenézve (hozta az albumáról is ismerõs hangzást), elhagyjam az Outlook helyszínét.
Itt említeném meg, hogy a fesztiválnak magyar vonatkozásai is voltak, Longman és Safair a hétfõi levezetõ napon zenéltek, míg a közelben nyaraló Matt-U egy spontán hajós fellépésre ugrott be a Vagabondz csapat felkérésére. Sajnos õket nem hallottam, de biztosan hozták a tõlük megszokottat itt is.
Az Outlook, csakúgy, mint a másik két horvát fesztivál amit idén volt alkalmam meglátogatni, jól teljesített. Sok jó zene, kiváló hangrendszer, amin újfent bebizonyosodott, hogy a dubstep igenis képes megmozgatni az embereket. A helyszín cserében nem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt, bár annyiban talán szerencsénk volt, hogy a hírek szerint Zadar környékén rosszabb volt az idõ ekkortájt. Kicsit talán késõre tették idén az Outlook-ot, de szerencsére annyira nem zavart be az idõjárás és maradéktalanul lehetett élvezni a fesztivál minden percét. Nagy élmény volt, ha tehetem, jövõre igyekszem visszatérni, és ugyanezt tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a basszusnehéz zenéket.
Croatia, Croatia… hangzott el sûrûn a ceremóniamesterek szájából a szeptember közepén rendezett Outlook Festival színpadainál. Idén harmadszor is sikerült egy újabb horvátországi fesztiválra látogatni, az Exodus to Croatia mottójú rendezvényen a dubstep, reggae, dub és drum and bass zenék kedvelõi élvezkedhettek kedvükre a stílusok brit nagyágyúinak elõadásaiban. 
Az annál inkább, hogy hajnal ötkor még olyanok kezdtek szetteket, mint a Commix vagy Alix Perez, akiket így már egyszerûen fáradtságból kifolyólag nem bírtunk megvárni és hallgatni. A másik bosszantó tény, hogy itt sem jelezték, ha valaki esetleg nem érkezett meg a fellépõk közül, így például az odautazós napon hiába húztam ki négyig, akkor kellett szembesülnöm a ténnyel, hogy Breakage sajnos nem ért ide. Szerencsére a többiek jócskán kárpótoltak ezekért a fiaskókért, náluk néha az egyórás idõkorlát volt a legfõbb probléma, sokukat hallgattam volna a végtelenségig. 
A baltával vágott afro fejdíszes Benga, az utána következõ Hatcha-val back to back adagolta a tõle elvárhatót. Érdekes módon elmaradt a ’Me N My’ és a mindenféle Skream remix közül sem került fel talán egy sem a lemezjátszókra. Még ennél is meglepõbb volt azonban az, ami akkor következett, hogy Benga magára hagyta Hatcha-t a pultban. A nyakában méteres fuxot viselõ croydoni innentõl úgy érezte, hogy neki le kell tesztelnie a hegyomlásnyi hang képességeinek határait és zenélés helyett hangtani kísérletbe kezdett. 
Eközben a klubban lassan befejezte N-Type és megjelent a két egyforma szakállas raszta, azaz Mala, és állandó MC kísérõje Sgt Pokes. A dubstep „Bukem & Conrad”-ja tökéletes párost alkotnak. Pokes pont annyit tesz hozzá a zenéhez, amennyire szükség van a közönség hangulatának fokozásához, miközben Mala megfontolt, kimért mozdulatokkal és derûs nyugalommal pakolja a korongokat, a „meditate on bass weight” mottó jegyében. Valóban, az õ órájuk nem volt más, mint egy átgondolt, meditatív kirándulás a szubbasszusok rengetegébe. Mala zenéi egyszerre voltak érdekesek, gyomor- és tüdõrengetõek, mégis ellentétben a Hatcha féle experimentális iránnyal, ezek a doromboló korongok melegséget árasztottak és bõven a zeneiség keretein belül maradtak. Az egyik legjobb szett volt a fesztiválon, kétségtelen. 
A fesztivál felé autózva két dolgot vizionáltam az esõs hegyi úton. Az Autonomic set alatt sütni fog a nap és szerintem Prince lesz a kezdõzene. Így legyen ötösöm a lottón. A márványarcú Instra:mental egy régi klasszikus ’80-as hangzású zenével kezdett a kis hercegtõl, majd ezt követte még néhány hasonlóan hangszerelt analóg csoda, amitõl egész házibuli hangulat kerekedett, amit hamar elunt az örökké mosolygós, csupa vidámság Instra Al és belevágott saját ambient és filmzene ihletésû szerzeményeinek lejátszásába. Kicsit tán túl töményre sikeredett az elõadás, mert a felénél azt vettem észre, hogy az addig táncoló emberek magukba fordulva üldögélnek és épp megbánják bûneiket. 
A szabadtéren a Zion Train hangolt eközben, õk egy fokkal jobb produkcióval álltak elõ, mint a leedsi ikonok. Hátul Neil Perch végig élõben effektezte a zenét, nagykanállal adagolva a visszhangot, míg a fúvós részleg és az MC hozta az elvárhatót. Sajnálatos módon a fesztivál sokak által dícsért élõ produkcióiról lecsúsztam, de a legtöbb pozitív véleményt kapott Gentleman’s Dub Club, a Foreign Beggars és a Mungos Hifi, valamint Andreya Triana mindenképpen említést érdemel. A Broke N English produkciója viszont, igaz MC DRS nélkül, harmatgyenge volt. 
Az Outlook, csakúgy, mint a másik két horvát fesztivál amit idén volt alkalmam meglátogatni, jól teljesített. Sok jó zene, kiváló hangrendszer, amin újfent bebizonyosodott, hogy a dubstep igenis képes megmozgatni az embereket. A helyszín cserében nem vagyok biztos, hogy jó ötlet volt, bár annyiban talán szerencsénk volt, hogy a hírek szerint Zadar környékén rosszabb volt az idõ ekkortájt. Kicsit talán késõre tették idén az Outlook-ot, de szerencsére annyira nem zavart be az idõjárás és maradéktalanul lehetett élvezni a fesztivál minden percét. Nagy élmény volt, ha tehetem, jövõre igyekszem visszatérni, és ugyanezt tudom ajánlani mindenkinek, aki szereti a basszusnehéz zenéket.