impulsecreator
zenei magazin
:: drum & bass
:: breaks, dubstep
:: hip hop, electronica
impulsecreator.hu




Cikk
Közönségszavazás 2009
A tavalyi nagy siker után egy percig sem volt kétséges, hogy hasonló módon megismételjük az IPC Közönségszavazást egy évvel később. Ezúttal 14 helyett 19 kategóriában lehetett voksolni a jelöltekre, melyeket decemberben a Ti segítségetekkel választottunk ki. A kategóriák bővítése annak köszönhető, hogy 2009-ben - amellett, hogy drum & bass-ben is történt rengeteg érdekes dolog - a 174 bpm körüli törteken kívül számos vérpezsdítő zene született, melyek mellett hiba lett volna szó nélkül elmenni. Lássuk tehát, hogy 2009-ben kik és mik voltak a nyerők szerintetek drum&bass-ben és azon túl.
Megjósolható kimenetelek most is akadtak, sőt, néhány kategóriában a 2009-es és a 2008-as eredmények egyezést mutatnak, ilyen például a kedvenc helyszín, ahol ismét az A38 vitte el a szavazatok javát, pontosabban 47%-át. Az összes kategóriát áttekintve viszont még mindig nem a Dunán ringatózó hajó nyert saját csoportjában a legnagyobb százalékkal, hanem a szervezők közt nagyon régóta az élen álló Bladerunnaz, 50%-kal. Hasonlóan szép eredményt ért el Cadik az 'Urban Sounds' DJ-i közt, 49%-kal.

Az év flyere idén Roki keze alól került ki, első helyezését a Bladerunnaz Virus Night szóróért kapta, maga a party szintén a legjobb lett a bulik kategóriájában. De a Virus nem csak itt fertőzött: bár a kiadók közt nem sikerült az élre törnie, Ed Rush és Optical 'Chubrub'-ja a voksok alapján az év drum&bass zenéje lett, 'Urban Sounds' címke alatt pedig Skream 300000 példányban eladott 'In For The Kill' remixe nyert.

A magyar mezőnyből mindenképp érdemel néhány elismerő szót Chris.SU és DJ Madd. Krisztiánt a tavalyival egyező módon egyszerre az év hazai producerének és DJ-jének kiáltotta ki az olvasótábor, emellé nyerte el harmadik díját idén az 'All Is Full Of Love' remixért, aminek hallatára a sokadik alkalommal is magasba emelkedtek a kezek. Madd teljesítményét egy évvel ezelőtt még csak szavakkal dicsértük, most viszont Ő az, akinek legtöbbször - összesen négyszer - tűnik fel a neve egyes kategóriák dobogóján.

Az MC-k és a kiadók rangsora pontosan ugyanúgy alakult, mint az előző szavazáson, bár az igazán jó évet záró Metalheadz és Exit labeleknek majdnem sikerült elvenni a bronzérmet a Ram-tól. Utóbbi label felelős ezúttal is az év albumáért, amely Sub Focus azonos című LP-je lett. Részünkről legyen elég ennyi az elemzésből, miután átnéztétek a 2009-es IPC Közönségszavazás végeredményeit, várjuk a ti véleményeteket ebbe a phÓrum topikba.

1. Kedvenc klub, helyszín
studioStudio (19%)
a38
1. A38(47%)
studio
3. Mokka Cuka(17%)


2. Legjobb flyer
tipper,  apparat - skeam
2. Tipper, Apparat - Skeam (17%)
virus night - roki
1. Virus Night - Roki (30%)
subpoint 10 - kk
3. Subpoint 10 - KK (15%)


3. Kedvenc hazai partiszervező
circus maximus
2. Circus Maximus (12%)
bladerunnaz
1. Bladerunnaz (50%)
real your nature
3. Real Your Nature (11%)



4. Az év bulija
andy c
2. Real Your Nature pres. Gaslamp Killer & Clonious @ A38, 2009.10.15 (18%)
dj marky
1. Bladerunnaz 10th Birthday - Virus Night @ Studio, 2009.02.20 (30%)
fricion
3. Bladerunnaz pres. Fields Of Joy 10. @ Studio, 2009.06.20 (16%)


Drum & Bass


5. Legjobb hazai DJ
jade
2. Jade (18%)
chris.su
1. Chris.SU (30%)
bal
3. Bal (14%)


6. Legjobb külföldi DJ
andy c
2. Andy C (22%)
noisia (thijs)
1. Noisia (Thijs) (23%)
dj marky
3. DJ Marky (16%)


7. Legjobb MC / vokalista
dynamite mc
2. Dynamite MC (25%)
stamina mc
1. Stamina MC (27%)
sp:mc
3. SP:MC(14%)


8. Az év hazai producere
jade
2. Jade (18%)
chris.su
1. Chris.SU (27%)
dj madd
3. DJ Madd (15%)


9. Az év külföldi producere
subfocus
2. Sub Focus (21%)
chase and status
1. Chase & Status (29%)
instramental
3. Instra:Mental(12%)


10. Az év felfedezettje
dirtyphonics
2. Dirtyphonics (20%)
netsky
1. Netsky (28%)
rockwell
3. Rockwell(16%)



11. Az év kiadója
ram
2. Shogun Audio (19%)
hospital
1. Hospital Records (20%)
ram
3. Ram Records (15%)



12. Az év albuma
Alix Perez - 1984
2. Alix Perez - 1984(17%)
Sub Focus - Sub Focus
1. Sub Focus - Sub Focus (31%)
Dom & Roland - No Strings Attached
3. Dom & Roland - No Strings Attached(17%)



13. Az év zenéje
spor
2. Spor - Aztec (18%)
ed rush optical
1. Ed Rush & Optical - Chubrub (27%)
instramental
3. . Instra:Mental feat. D Bridge - Watching You (15%)


14. Az év remixe
apex
2. London Elektricity - Just One Second (Apex rmx) (17%)
chris su
1. Björk - All Is Full Of Love (Chris.SU rmx) (41%)
high contrast
3. Calvin Harris - Ready For The Weekend (High Contrast rmx)(11%)


Urban Sounds


15. Legjobb DJ
breakage
2. Breakage (20%)
cadik
1. Cadik (49%)
dj madd
3. DJ Madd (18%)


16. Az év producere
djmadd
2. DJ Madd (22%)
matt-u
1. Matt-U (26%)
dj madd
3. Martyn (18%)



17. Az év kiadója
hyperdub
2. Hyperdub (19%)
hospital
1. Digital Soundboy (30%)
planet mu
3. Planet Mu (16%)



18. Az év albuma
VA - Five Years Of Hyperdub
2. VA - Five Years Of Hyperdub (21%)
Martyn - Great Lengths
1. Martyn - Great Lengths (35%)
2562 -  Unbalance
3. 2562 - Unbalance(12%)


19. Az év track-je / remixe
dj madd
2. DJ Madd - Someone (Breakage rmx) (21%)
skream
1. La Roux - In For The Kill (Skream rmx) (27%)
breakage
3. Breakage feat. David Rodigan - Together (18%)




A kérdőívet teljes egészében kitöltők között különböző nyereményeket sorsoltunk ki! A szerencsés nyerteseket rövidesen e-mailben értesitjük! Köszönjük a partiszervezők (belépőjegy) és a Deep hanglemezbolt (CD) felajánlásait!










A Deep Music nyereményei:
V/A mixed by Logistics - Hospital Mix 8
V/A - Bad Taste Vol 3
Digital & Outrage - Red Letter
V/A - Rinse 09 - mixed by N-Type
Twisted Individual - Greatest Hits - CD1
V/A [Studio Rockers] - At The Controls
V/A - DJ Woody vs The Bodysnatchers - Mix Series v.1
Freeland - Under Control Remixes + Pantyraid - Beba / Get The Money


Kitekintő:
Közönségszavazás 2008
Közönségszavazás 2005
Közönségszavazás 2004
Közönségszavazás 2003
Közönségszavazás 2002
Közönségszavazás 2001
Közönségszavazás 2000
ipcmafia, 2010.02.13