impulsecreator
zenei magazin
:: drum & bass
:: breaks, dubstep
:: hip hop, electronica
impulsecreator.hu




Cikk
Garden Festival
@ Petrcane, Horvátország, 2010.07.02
Tensnake, Ame, Dixon, Greg Wilson, Futureboogie djs, Seth Troxler, Sebo K, Horse Meat Disco, stb.
Az idén ötéves Garden fesztivál az elmúlt évekhez hasonló felhozatallal kedvezett a house, disco, soul, broken beat, reggae kedvelőknek. A parádés felhozatal, a családias embermennyiség, a tengerpart és a ragyogó időjárás varázslatos keveréke ismét tökéletessé tette a fesztiválozós hétvégékkel gazdagított nyaralást.
Az idei Garden legnagyobb nyitott kérdése, persze még az utazás előtt, nyilvánvalóan az volt, hogy másodszor is lesz-e annyira jó, mint amikor első alkalommal varázsolt el a tengerpart és az oda tökéletesen illő zene nagyszerű keveréke ezen a családias fesztiválon. Elárulom már most, hogy a második látogatás után megalapozottan állíthatom, hogy nem az újdonság varázsa miatt voltam annyira lelkes tavaly, hanem egész egyszerűen azért, mert a Garden mindent tud, amit egy tengerparti kisfesztiválnak kell. Kifogástalan hang (Funktion 1 még a hajón is), festői környezet, ideális mennyiségű és barátságos emberek, tenger, napfény, konstans jó idő és olyan fellépők, akiket itthon nagy valószínűséggel úgysem láthatnék, ráadásul nem nagyon lehetne ehhez a környezethez illőbbeket elképzelni sem.

Azért itt sem volt minden zökkenőmentes, először a tavasszal meghirdetett, és nagyon várt legenda, Moodyman mondta vissza a fellépést, de helyette lett végül Mayer Hawthorne koncert. Majd Floating Points tűnt el szép csendesen a fellépők sorából, őt végül a már meglevő fellépőkkel pótolták. A másik szívfájdító dolog, hogy a két legnépszerűbb (és általunk is kiválasztott) hajós buli idejére pakolták be mindkét hétvégén az élő koncerteket, így esett, hogy a Breakestra-t a Futureboogie, Mayer Hawthorne-t és a Hercules & Love Affair-t az Innervisions hajó fedélzetén mulatozva hagytuk ki, mivel a jegyeket már jóval előbb meg kellett venni, mintsem a végleges időrendet közzétették. Persze cseppet sem bánom, így utólag, de azért érdekeltek volna.

A Garden alapvetően house és disco vonalon mozog, első napra jutott is ebből alaposan. Az aznapi jelszó a pumpa lehetett, mert az előzetesen meghirdetett live-ot két DJ szettel kiváltó Crazy P (Ron Basejam és Hot Toddy), a francia dOP és a 2020 Soundsystem is erősen táncoltatósra vette, persze előbbiek a maguk sajátos diszkós, boogie vonalán haladva inkább, míg utóbbi kettő inkább a savasabb, extatikusabb house irányt képviselték, a dOP MC-zéssel, a 2020 dobbal és basszusgitárral kiegészítve a gépeket.

A szombati szinte szabványosnak mondható fellépők (a szalagos magnós Greg Wilson, a nekem sosem tetsző Rub N Tug és még pár rezidens) mellett a Radio 1 műsorvezető Rob Da Bank és a reggae Soul Jazz Soundsystem játszotta a naplemente szetteket, majd a fő színpadon következett a fesztivál emberének is nevezhető hamburgi Tensnake. A szokásosnak mondható laptop, kontroller felállással live-ozó rövidgatyás matróznak öltözött félszegen mosolygó fricc saját számainak javából összeállított bő órája fokozatosan haladt a lazább diszkó irányából a közönséget feltett kézzel ugrándozó, vigyorgó masszává formáló felszabadult house felé, csúcsponton természetesen a 'Coma Cat'-tel.

De nem csak emiatt adnám neki a képzeletbeli Fesztivál Embere címet, hanem mert alig akadt olyan DJ, aki nem játszott a Garden-en legalább egy Tensnake számot vagy remixet, lásd az általunk és a Futureboogie, Crazy P DJ-k által is nagyon kedvelt Johnny Dynell - 'Jam Hot' remixet.

A hamburgertől a mostanában nagyon népszerű brit Horse Meat Disco klubest DJ-i vették át a stafétát, és be is kezdtek a Swiss 'Bubble Bath' című űrdiszkójával, amelyet szétjátszik például a Radio 1-on Annie Mac, majd hasonló szellemben folytatták a buliztatást ezek a szakállas alakok.

Úgy alakult, hogy mindkét fesztiválos hétvégén vasárnapra esett a hajós buli, mintegy megkoronázva az addig történteket. Elsőként a szervezésben is érintett bristoli Futureboogie DJ/promóter csapattal szálltunk tengerre a tavalyról már ismert és nagyon szeretett partyhajó, az Argonaut fedélzetén. A bárkát akár Alzheimernek is nevezhetnék, hiszen valahányszor a fellépek a fedélzetre elvesztem az eszem, viccelődtünk vele. És tényleg, még ki sem tolattunk a kikötőből, a csapat mókamikije El Harvo bejelentette, hogy ők itt most nagyon komoly bulit fognak csinálni, mi meg már széles vigyorral ismerkedtünk útitársainkkal és a tánc, valamint a hullámok okozta mozgás kiegyenlítésének érdekes kombinációját mutattuk be egymásnak.

Már említettem tavaly, hogy angolokkal azért jó bulizni, mert ha nincs focilabda a közelben, akkor végtelenül jóindulatúan bírnak megőrülni és tökéletesen leszarva maguk körül mindent olyan görcsmentesen buliznak, hogy öröm nézni. Az embert óhatatlanul magával ragadja ez a felszabadult közeg és még azt is hagyja, hogy két lány egy vödörnyi festékkel cirkálva narancssárga csíkokat mázoljon a fejére. A négyórás út egy pillanatnak tűnik, a kikötéskor szinte kötelező „one more tune” ordibálás után az ember percekig csak „ez meg mi volt megint?” kifejezéssel az arcán néz maga elé, amíg átsétál a fesztiválplaccra, hogy folytassa a bulizást a tengerparti teraszon a hasonlóképpen lelkes hajós DJ-kkel tovább. Méltó lezárása a hétvégének. És még előttünk a következő, de közben jut idő a hétköznapokon pihenésre is.

A második etap előtt csütörtökön azzal indítottunk, hogy megnéztük a fesztivál anyaklubjának számító Garden Zadart a Petrcane melletti városban. Eredetileg speedboattal terveztük az átjutást, de annak ára és az aznapra felélénkülő hullámzás miatt végül az ötödannyiba kerülő taxizás mellett döntöttünk. A Garden programja nyáron a fesztiválok fellépőiből áll össze érthető mód, így mi az André Bonsor énekessel kiegészült Crazy P-t ellenőriztük le. A Garden klub igazából egy kert a zadari kikötő partján, amit teleraktak lustálkodásra alkalmas kanapékkal. Így teljes kényelemben kortyolhattunk Long Islang-jeinket és próbáltunk kivenni valamit a normális hangerő híján inkább háttérzeneként szolgáló DJ szettekből. Sebaj, ezt is láttuk, alapozásnak jó volt.

Pénteken már egészen korán, még naplemente előtt a fesztivál teraszán voltunk, hogy újabb Crazy P (nem lehet velük betelni) DJ szettet hallhassunk, ezúttal már rendes hangerőn. Naplementét nézni a Tiki bár teraszáról igazán felemelő, már-már giccs számba menő élmény. Méteres hullámok csapkodnak a tengerbe nyúló tánctér körül, a lenyugvó nap narancsszínűre festi az eget és Hot Toddy épp valami skandináv űrdiszkót pakol a lejátszóba. Mi kell ennél több? Talán egy koktél még, naná, hogy kéznél van az is.

Sötétedés után ez a nap tartogatott még egy Andy Blake-et, aki klasszikus disco lemezekből válogatott, őt követte a Metro Area fellépés, ami nekem kicsit csalódás volt, tőle kíváncsibb lettem volna valamire a saját stílusában, de inkább ő is diszkózott, majd később beleerősített, de ez sem fogott meg különösebben.

Másnap (érdekes mód a tengeri levegőtől valahogy sosincs olyan szintű másnap, mint otthon), szombaton alapvetően az Ame, Alex From Tokyo (utóbbi azt hiszem nem is ért oda) kettősre lettünk volna kíváncsiak, de olyan tömeg verődött össze a tengerparti helyszínen, hogy inkább átmentünk a nagyszínpadhoz, ahol Mr. Scruff kezdett négyórás szettjébe. Nem bántuk meg. Mivel előtte még az apartmanban bevetettük az otthonról hozott szódásszifont és segítségével megláttuk a Fényt, kellőképp emelkedett hangulatban érkeztünk ahhoz, hogy végigtáncoljuk a tearajongó dj maratoni produkcióját, amelyet egyébként a Soundcloud-ján vissza is lehet hallgatni. Szokásához híven vegyesen régi és új, dubsteptől a diszkóig minden mindennel keverve. Őt Bonobo követte, akiért én annyira nem lelkesedem, de el kell ismerni, hogy nagyon jót játszott, kis Floating Points, kis Ramadanman, ahogy kell.

A zárónapon ismét hajózás: a tavalyi Innervisions buli mély nyomokat hagyott bennem, idén gyakorlatilag abban a pillanatban vettük meg rá a jegyeket, amikor közzétették az oldalon, így mondhatom, hogy nagy elvárásokkal indultunk a kikötőbe. Kisvártatva megérkezett Dixon, Henrik Schwarz és az Ame képviseletében Kristian (tavaly Frank volt) és elindult velünk az idei Innervisions Ahoy hajó. Az hamar kiderült, hogy Schwarz csak elkísérte barátait a túrára, az ő ideje csak este a nagyszínpadon jött el. A felvezetést Kristian vállalta magára, nyugisabb vokálos darabokat húzott elő, gyanítom nem egy ezek közül saját szerzemény volt.

Aztán Dixon is beállt a pultba, kicsit játszott egyedül, aztán együtt Kristian-nal, de igazából innentől szinte lényegtelen is volt, hogy ki van a pultban, talán csak annyiból számított, hogy Dixon jobban mixel. Szóval a fiúk kinyitották a cd tartókat, mi meg a bulizás nagykönyvét ez a körút is egy pillanatnak tűnt míg elérkeztünk a kikötői „one more tune” skandálásig.

Tavaly megfigyeltük, hogy Dixonék egészen érdekesen rendszerezik a CD-iket, mindegyiken van egy városnév és egy évszám. Míg az előző évben inkább régebbi évszámokkal ellátott korongok forogtak, addig most előkerült a Sonar 2010, Genf, Milánó és Hamburg 2010 többek között, tele olyan zenével amiről persze földi halandónak fogalma se nagyon lehet egyelőre. Jó trainspotterként a tokba lesve azért sikerült leolvasni pár címet és előadót, Caribou-tól mindenféle oroszokon át Seiji-ig terjedt a skála, no meg persze a rengeteg Innervisions vagy közeli zene Sonar Kollektive, I:Cube, ésatöbbi.

A house jövőjéből aztán visszahajóztunk a partra, ahol egy félórás szünet után (evés, ivás) meghallgattuk Henrik Schwarz masíroztatós (bár negyedik alkalommal már sok ismerős részt tartalmazó) live-ját, majd zárásképp Joe90, Kid Bongo és El Harvo azaz a Futureboogie dj-k társaságában zártuk le az idei Gardent a Barbarella klub falai között. Soha rosszabb nyaralást, viszlát jövőre az ismét egy hétvégésre zsugorodó fesztiválon.



A képekért köszönet tednek!
>> A cikkhez tartozó galéria
valdi, 2010.08.02