A liquid funk kétségkívül nagyobb népszerûségnek örvendett a 2000-es évek elején, ám ez nem jelenti azt, hogy napjainkban nem akad olyan igazán lelkes producer, aki eme alstílusnak szenteli életét. A lélekkel teli és dallamos drum&bass mozgalom zászlóvivõje és egyben DJ Marky kedvence évek óta az Ohióban élõ Random Movement, aki hamarosan megjelenõ albuma mellett arról is mesél, hogy milyen megrázó élmény hatására esett rabjául egy este alatt a mûfajnak.

Ha néhány hangzatos - és lehetõleg a valósághoz közelítõ - gondolattal fel kellene vezetned ezt az interjút, mit mondanál magadról?

Egy post-punk, jazz, dub és egyéb lélekkel teli zenéket kedvelõ srác vagyok, aki imádja éjszakánként 2-4 órán át, 175 bpm-es tempón rázni a fejét más emberekkel együtt, rengeteg alkohollal, izzadtsággal és jó hangulattal kiegészülve. Továbbá egy közép-nyugat amerikai kisvárosból származó, vörös hajú, nagybõgõs jazz-zenész vagyok, aki egy éjszaka alatt imádta meg ezt az õrült stílust és azóta is kitart mellette. Ha épp nem kávézom orvosi ellátás címszó alatt, óriási mélyládákból áradó szinusz-hullámokkal rázom fel a Földet és turnézok mindenfele.

Elég komoly zenei elõélettel rendelkezel, milyen zenéhez köthetõ dolgokkal foglalkoztál, mielõtt drum&bass producer lett belõled?

Három évesen kezdtem el zongorázni, az általános iskolában pedig nekiláttam zenetechnika / zeneelmélet tanulmányaimnak, melyet folytattam egészen az egyetemig. A gimiben gitároztam és nagybõgõztem, valamint helyi bandákban és kísérleti rock csapatokban játszottam. Egy barátommal képesek voltunk zajokat gerjeszteni és hangokat mintázni órákon át a pincéjében egy négysávos analóg rekorderen, majd ezeket felhasználni a rock illetve kísérleti bandáink zenéiben. Mindez 1994-ben történt, amikor a legtöbb mostani rögzítési technológia még nem volt túl népszerû, emiatt szinte megfizethetetlen volt olyan kölyköknek, mint mi. Szóval fel kellett találnunk magunkat, és azt használni, amink van.

1995-ben vettem az elsõ szintimet, aminek használati utasítását alaposan átnyálaztam, és megtanultam belõle, amit csak lehetett, majd ezt a mûveletsort újra és újra elvégeztem éveken át. Késõbb nagybõgõsként csatlakoztam az iskolám dzsessz zenekarához, és amint némi hírnévre tettem szert a környezetemben, a sulin kívül is érkeztek felkérések más diákoktól és csapatoktól. Javarészt csak esküvõkön és privát bulikon volt lehetõségünk bemutatni az általunk játszott jazz és bebop számokat, de nagyon élveztük, és rengeteg tapasztalatot szereztünk ezekben az idõkben. Folytattam közben - nagyjából tíz éven át - a szintetizátorok és sampler-ek gyûjtögetését, sikerült akkora mennyiségû kütyüt felhalmoznom, hogy a szobámat állandóan túl kicsinek éreztem.

Waterlogged


Éppen egy industrial / IDM stílusú projekten dolgoztam, mikor 2000-ben a számítógépem teljesen összeomlott, és a vincseszteremrõl elvesztettem minden zenét, amin addig valaha dolgoztam, beleértve a back-upokat is! Ettõl a ponttól másképp tekintettem a zenélésre, analizálgatás helyett igyekeztem a megérzéseimre hagyatkozni. Nekiláttam drum&bass-t írni jó barátommal Jack Sheets-szel, azaz DJ Shapeshifterrel, akit manapság már Mister Shifter néven ismerhettek, a többi pedig már történelem.

Milyen volt az elsõ találkozásod a drum&bass-szel? Azonnal rákattantál, vagy kellett idõ, mire ráéreztél az ízére?

Több dolog játszott szerepet a kattanásban. Megszereztem LTJ Bukem Logical Progression lemezét, amikor kijött, mint ahogy megvolt Photek Form & Functionja is, de abban az idõben egyik sem volt rám nagy hatással, mert csak akkoriban kezdtem el kísérletezgetni hasonló stílusokkal a saját zenéimben. Késõbb összejöttem egy lánnyal, aki elvitt néhány raktárépületben tartott illegális rave-re, ahol hallhattam ezt a stílust is nagy hangon, de nem igazán volt alkalmam ráérezni itt sem, mivel állandóan át lettem rángatva a house vagy trance termekbe.

Visszakanyarodva az elõbb említett végzetes merevlemez összeomláshoz, miután megtörtént a baj, ki akartam deríteni, hogy mi lehet a probléma, ezért megnéztem a számítógép belsejét, ami még mindig áram alatt volt… Miközben vizsgáltam, hogy mi a helyzet odabent, nem volt rajtam póló, csak a nyakláncomat viseltem, ami egyszer csak hozzáért a táp kondenzátorához, mely akkora áramütést okozott, hogy átestem a szoba másik végébe. Ezután elmentem egy klubba, beszedtem rengeteg drogot, majd meghallottam High Contrasttól a Return Of Forevert, és minden megváltozott azonnal… Szó szerint, estérõl reggelre történõ változásról beszélek. Létezésem egyik leghátborzongatóbb eseménye volt mindez és örülök neki, hogy megtörtént.

Sokan talán nem is emlékeznek már, hogy a Random Movement kéttagú formációként indult. Mi volt az oka annak, hogy szóló projekt lett?

Mindketten elkezdtük a saját utunkat járni, amíg én vittem a stúdiómunkálatok nagy részét, addig Jack kiadókat keresett a zenéinknek és a DJ-zéssel foglalkozott. Jacknek egyre több olyan dolga akadt az életében, ami összehangolhatatlan volt a zenei projektünkkel, így néhány hónapnyi sikertelen próbálkozás után úgy döntöttük, hogy inkább szétválunk, és nem törekszünk feleslegesen arra, hogy pozitív irányba erõltessük a dolgot. Átvettem az irányítást és belevetettem magam azokba a teendõkbe, amik eredetileg az õ dolgai voltak, miközben igyekeztem megtartani azt a zenei hangzást, amit az elejétõl próbáltunk megvalósítani. Jack és én továbbra is jó barátok vagyunk, és olyan gyakran beszélünk, amennyire két nagyon elfoglalt fickó tud.

Emlékszem, hogy a karriered kezdeti szakaszában néhány kritikusabb internet-felhasználó azt fogalmazta meg veled kapcsolatban, hogy „csak egy újabb Calibre-klón” vagy. Mit gondolsz errõl? Próbáltál rá, vagy valaki másra hasonlítani?

Mit gondolok errõl? Itt a válaszom a siránkozóknak: fogjátok be. Nevezzetek meg egy mûvet, ami nem egy másikból származik, vagy nem volt hatással rá más zene. Nincs ilyen. Bármilyen zene egy korábbi leszármazottja, évezredek óta. Imádom Calibre-t, így természetesen hatással van rám az, amit mûvel, hiszen állandóan azt hallgatom! Ha a Greatful Deadet pörgetném folyamatosan, valószínûleg olyan zenét írnék, melyben érezhetõ lenne egy nagy adag Greatful Dead-hatás, de nem hallgatom õket sokszor (bár eléggé kedvelem a bandát), ezért nem mutatkoznak meg a stílusomban. Összegezni a rengeteg munkát és izzadtságot, amit ebbe fektettem annyival, hogy egy hiteltelen mûvész vagyok… nos, ez elég sértõ.

Soha nem akartam más bõrébe bújni, bármilyen hasonlóság csak a zenei hatások, vagy a véletlen mûve. Teszem, amit teszek, nem hordom fenn az orrom, és nem olvasok semmi olyan kritikát, amiben elõfordulhat némi erõs bírálat azzal kapcsolatban, amit mûvelek. Csak zenélni szeretnék, és figyelmen kívül hagyni mindenki más véleményét. Azt mondják, hogy vastag bõrt kell növesztened ebben a szcénában, ami számomra néha elég nehézkes, még úgy is, hogy kerülöm a kritikákat, Dogs On Acid hozzászólásokat, stb.

Hogyan jellemeznéd a saját hangzásodat?

A mély, lélekkel teli és felemelõ jelzõket szoktam használni, ha arról van szó, hogy milyen a hangzásom. Rengeteg vidám, jó hangulatú zenét készítek. Kellemes dallamokat igyekszek keverni csipogó, pittyegõ hangokkal és hatalmas basszusokkal, hogy felrázzák a dolgokat kicsit, bár van, mikor abszolút nem így történik mindez. Attól függ, hogy milyen napom van, de a zenéim legtöbbje pozitív hangulatot hivatott árasztani, vagy némi érzelmi gyötrelmet, esetleg a kettõ kombinációját, ha ez lehetséges egyáltalán.

Kids In The Sea


Karriered alakulásában nagy szerepe van DJ Marky-nak és az Innerground kiadónak. Hogyan alakult ki ez a szoros munkakapcsolat köztetek?

Marky-val még 2005-ben találkoztam egy clevelandi fellépésén, fogalma sem volt arról, hogy én vagyok a duó egyik tagja, amíg nem részleteztem neki, hogy miképp dolgoztam Jackkel azokban az idõkben. Azóta õ a fény számomra a drum&bass stílus fárasztó csatákkal teli, elitista világában. Sokkal tartozom neki a sikereim miatt, és errõl soha nem fogok megfeledkezni. A kezdetektõl fogva mondta nekem, hogy meg akarja jelentetni a számaimat, mert hisz bennem, hisz abban a zenében, amit készítek, és mindabban, amit próbálok megvalósítani producerként. Egy élõ legenda Marky. Youtube klipeket szokott küldözgetni nekem, olyan számokat, amikrõl tudja, hogy szeretném… jó forrás új ötletekhez és inspirációhoz.

Érdekes módon a Hospitalon eddig soha nem volt megjelenésed, pedig ha éppen nem stadionokat megtöltõ himnuszokat adnak ki, teljesen passzol a profiljuk a te munkádhoz. Van ennek valami különösebb oka - mondjuk egy konfliktus, esetleg letiltás az Innerground irányából?

Nem mondanám, hogy letiltásról van szó, egyszerûen az van, hogy soha nem küldtem el nekik egy zenémet sem. Ennek oka javarészt az, hogy azzal a hangzással, amit én képviselek, õk már nem igazán foglalkoznak. Ha 2001-et írnánk, teljesen más lenne a helyzet, de idõközben átalakultak egy megaklub-kompatibilis birodalommá, amit az én zeném az esetek többségében úgy érzem, hogy nem képvisel. Talán nincs elég jó rálátásom a ’non-stadium’ megjelenéseikre, de szerintem már nem erõltetik azt a stílust annyira. Lehet, hogy rosszul látom?

Úgy érzem az amerikai drum&bass szcénából csak egy apró szeletnyi jut át az óceánon Európába, tudnál mesélni arról, hogy például miben különbözik a kettõ, vagy hogy mely városokban pörög mostanában a legjobban a stílus? Tudsz említeni olyan DJ-t vagy producert az USA-ból, aki nálunk kevésbé ismert, pedig érdemes lenne figyelni rá?

Azok alapján, amit eddig láttam, az itteni szcénák sokkal másabbak a többihez képest. Amerikában gyakran elõfordul, hogy jóval inkább közösségibb a hangulat. Az ország partjain aránylag jól megy a drum&bass, viszont a belsõ területeken elég nagy a sötétség, ha errõl a stílusról van szó. Nyilván van néhány város bentebb is, amelyek nem rosszak e téren, de közelébe sem érnek a Los Angelesbõl jelentkezõ Respectnek, amely egy óriási, hetente jelentkezõ, teltházas bulisorozat. Emellett Atlanta, New York és Boston is bõvelkedik remek bulikban, legalábbis azok a helyszínek, ahol játszottam. Chicago sajnos eléggé kihalt mostanában, de ha helyi népszerûségrõl van szó, ez a stílus olyan, mint egy amõba. Szóval könnyen elõfordulhat, hogy jövõre Chicago visszatér és Los Angeles hal ki… soha nem lehet tudni! Csak reménykedhetünk abban, hogy az államokban évrõl-évre egyre nagyobb és jobb lesz a drum&bass, és örülhetünk majd, ha tényleg így történik.

Azt kell mondjam, hogy a feltörekvõ tehetségek melegágya jelenleg a Driven AM csapat, melynek én is tagja vagyok, továbbá ide tartoznak olyan mûvészek is, mint Sinistarr az electro-hangzásával, Mixmaster Doc a teljesen fura, de laza atmoszférájával, Flaco a mélyebb, földrengetõ szerzeményeivel, Kjell a felszabdalt dobtémáival és sötét jazz, világzene, valamint õrült szintifutamok által inspirált számaival. Dave Owen mestere annak, hogy hogyan kergesse õrületbe szexi hangzásával a hölgyeket, míg Edward Oberon a kreatív stílusával alappillére a lélekkel teli hangzásvilágnak. Will Miles a saját szájízére formált elõadásmódjával remekel, de ott van még Stereotype és Jaybee is… francba, biztosan kihagyok néhány srácot, akik majd letolnak, amiért nem említettem meg õket! Annyi zenész van az államokban jelenleg, hogy néha követni is alig bírom õket!

Mondhatni utolsó mohikánként tartasz ki a soulful / liquid hangzás mellett, miközben a producerek tömegesen mozdulnak el a mély / minimal / halfstep / ’80-as évek inspirálta, vagy az abszolút mainstream drum&bass irányába. Szerinted jó ez a tendencia? Mi a véleményed a drum&bass-ben zajló aktuális trendekrõl?

Az igazat megvallva abszolút nem érdekel, hogy ez egy jó tendencia, vagy sem. A saját dolgommal foglalkozom, és nem figyelek másokra túlságosan, amíg nem lépnek kapcsolatba velem, és nem küldenek zenéket. Igyekszem figyelmen kívül hagyni a trendeket, és csak akkor foglalkozni velük, ha megfog valami különleges és inspiráló dolog. Olyan zenét készítek, amiben hiszek, ami visszarepít az életem néhány legszebb pillanatához, ami emlékeztet valamire. Függetlenül attól, hogy a végeredmény szívmelengetõ vagy keményebb, a track belõlem, a szívembõl jön, tehát abból fakad, amit akkor éppen érzek. Másnak ezen kívül nem kellene számítania.

Lucky Guess


Pénzre hajtani a producerkedéssel szerintem szomorú dolog, rengeteg zenészt láttam már végigmenni ezen az úton: középszerû szart adnak ki a kezükbõl - amit egyáltalán nem szeretnek - csak azért, hogy tudják fizetni a számlákat, vagy hogy felfedezzék õket a szórakoztatóiparban. A történetnek szinte mindig szomorú a vége. Az igazi mûvészeknek éhezniük kell, ez része a folyamatnak… ha nem szeretetbõl csinálod, akkor téves indokból vagy benne.

Beszéljünk egy kicsit a hamarosan megjelenõ albumodról. Korábban azt nyilatkoztad, hogy koncepció album helyett ez inkább egy gyûjtemény, egyfajta bemutatója lesz a hangzásodnak. Milyen szempontok alapján válogattad össze a zenéket, és mennyire volt nehéz ez a feladat? Beleszólt esetleg Marky a tracklista alakulásába?

Nem igazán voltak szempontok. Inkább arról volt szó, hogy az életem elmúlt négy évét a zenélésnek szenteltem, a befejezett darabokat folyamatosan küldözgettem Markynak jóváhagyásra, aztán hagytam, hogy az Innerground eldöntse miként jelenjenek meg. Markyval hónapokat ültünk a számok felett, alakítgattuk a tracklistát és hasonlók. Jó füle van a zenéhez, és állandóan ellát tanácsokkal, amiket aztán én vagy megfogadok, vagy nem. Egyáltalán nem volt nehéz feladat a válogatás, viszont mindennél több idõt emésztett fel, amit mondjuk nem bánok. Elég borzalmasan állt az életem az album készítésének idejében, talán ezért is kellett olyan sok idõ, hogy befejezzem a projektet.

Vannak kedvenceid az albumodról? Ha igen, melyek, és miért pont azok?

Nagyon szeretem a címadó dalt (Lucky Guess), mivel egy kicsit lassabb és nagyon kellemes, mély hangulata van. Emellett úgy érzem, hogy a Waterlogged az egyik legjobb, amit valaha készítettem, a vonósok a szám felénél nagyon feldobják az egész zenét. Különbözõ okok miatt imádom az összes tracket, emiatt nehéz megjelölnöm egy konkrét kedvencet, de azt hiszem, a Kids In The Sea lesz az, mivel már rengeteg ideje tartottam vissza ezt a számot (még 2002-ben írtam meg), és imádom, ahogy szól. Néhány nagyon kedves emléket idéz fel bennem, talán emiatt olyan különleges darab számomra.

Annak ellenére, hogy teljesen jó rádiós hangod van, a Bassdrive-os mûsoraidban és podcastjaidban alig beszélsz egy-két mondatot. Tervezed, hogy ezen változtatsz?

Így van, nem beszélek sokat általában, mert túlságosan el vagyok foglalva a keveréssel! Nagyon szeretem a Bassdrive-osokat, talán õk már rájöttek, hogy többnyire nincs sok mondanivalóm, vagy ha épp mégis van, akkor inkább valami politikai vagy egyéb érzékeny téma az. Nemrég tudtam meg, hogy vannak olyanok, akik az én mûsoraimból és podcastjaimból vagdossák ki a zenéket, úgyhogy lassan el kell kezdenem megjelölni õket szignálokkal, csak találnom kell erre egy ízléses megoldást. Szóval továbbra is úgy tervezem, hogy csak akkor szólalok meg, ha szükséges.

Eléggé úgy tûnik, hogy egész embert igénylõ tempóban éled a zenei életed, de azért megkérdezném, hogy mit dolgozol / dolgoztál, tanulsz / tanultál a zenélés mellett? Vannak esetleg olyan terveid, céljaid, amik nem kapcsolhatók a zenéléshez, de mindenképp szeretnéd elérni õket?

Kommunikáció szakon szereztem Bsc diplomát az egyetemen, azért ezen a szakon, mert egy ottani új szabály miatt a hangtechnikusi, zenei képzésekért nem járt diploma. Emellett rá kellett jönnöm, hogy ezek a különféle egyetemeken tartott képzések semmit nem érnek azok számára, akik a zeneiparban szeretnének elhelyezkedni. A megszerezhetõ, elegendõ mennyiségû elméleti tudásanyag mellé súlyosan túlárazott tandíj párosul, ráadásul gyakorlati tapasztalat terén egy vicc az, amit nyújtani tudnak. Kulcsfontosságú lenne a gyakorlat, de például a zeneírást tanítók megtartják maguknak a legjobb trükköket, hogy ezáltal biztonságban tudják a saját pozíciójukat a folyamatosan növekvõ versenyhelyzetben, és egyúttal egyfajta üvegbúra alá zárják a feltörekvõ mûvészeket, producereket és hangmérnököket. Szomorú látni az embereket, akik kijönnek a képzésekrõl, és ott ragadnak örökre egy óránként 10 dollárt fizetõ melóban.

Ezt elkerülendõ elmentem egy stúdióba gyakornokként a suli mellett. Rengeteget tanultam a Pro-tools és a Logic világáról, és emellett folytattam a zeneszerkesztésrõl szóló kézikönyvek átnyálazását is. Autodidakta módon tanultam javarészt, a szabadidõm mindig erre ment el. Soha nem volt egy B-tervem, bár tudva, hogy diplomával is rendelkezem, ezzel vitatkoznának néhányan, de az az igazság, hogy a diplomát csak a szüleim kedvéért szereztem meg. Bocs anyu, ha ezt olvasod (nevet).

Zenélésen kívüli terv nem sok van. El szeretnék menni ejtõernyõzni, és beneveznék egy ûrutazásra is. Megházasodnék, és szeretnék egy vagy két gyereket is, de az utódnemzés egyelõre csak távlati terv!

Végezetül áruld el, hogy milyen megjelenésekre számíthatunk tõled a jövõben? Lesznek esetleg drum&bassen kívüli kalandozások?

Mindig van esély arra, hogy másféle zenéket adjak ki, de nem erõltetem a dolgot. Folytatom a közös munkát az Innergrounddal, ahogyan eddig is tettem. Lesz néhány maxi, ami a következõ hónapokban fog megjelenni, de ezekrõl egyelõre bõvebben nem beszélhetek. Érdemes figyelni a Facebook oldalamat, valamint a honlapomat, ami hamarosan új külsõt kap!

Random Movement - Lucky Guess (Innerground - INN035CD)
(várható megjelenés: 2010 október)


Kitekintõ:
www.randommovement.org/ - 'RM Podcast' minden hónap 15-én!
www.bassdrive.com/ - 'RM Radio' minden szerdán 24-02-ig!
www.facebook.com/randommovement