Az Outlook néhány év alatt nõtte ki magát Európa egyik legjelentõsebb fesztiváljává, ráadásul úgy, hogy méreteiben jóval alulmarad a hasonló mértékben hype-olt rendezvényekhez képest. A mindössze tizenkétezer fõs szeptember eleji bulin elképesztõ mennyiségû fellépõ volt jelen a dubstep, garage, drum&bass, dub/reggae, stb. szcénákból, ennek megfelelõen a négy nap leginkább a bõség zavarában, és persze felejthetetlen szettekkel telt.

Csütörtök délután érkeztünk meg a horvátországi Pula mellett található régi vár maradványaihoz, a Punta Christo-hoz, elsõ teendõnk a vízparti helyszín megtekintése volt. A kemping területén üzemelõ, domboldalba helyezett színpad a tengerparttal, lengén öltözött fesztiválozókkal és laza dubbal kiváló hangulatot árasztott magából. Kár, hogy ezeket a délutáni órákat javarészt ismeretlen, kevésbé felvillanyozó mûvészekkel töltötték ki, pedig biztosan hatalmas sikere lett volna mondjuk egy Floating Points, vagy Zed Bias sunshine-szettnek itt.

A - sajnos kissé távoli - szállásunk felkutatása és elfoglalása után az esti órákban taxiztunk vissza az erõdhöz (a hazai tarifáknál jóval kedvezõbb áron), mely a tavaly itt járt barátainknak is okozott néhány apró meglepetést. Még több színpad, még több ember és elsõ blikkre egy kibogozhatatlan labirintus fogadott minket, kellett némi idõ mire otthonosan mozogtunk mindebben. Elsõ megállónk az Outside névre keresztelt helyen volt, ahol az eddig ismeretlen White Tyson bírt maradásra minket kellemes uk funky szelekciójával. Õt követõen Ikonikához igyekeztünk, de amint beléptünk a Fort Arena-ba, már irányba is vettük a kijáratot, ugyanis az EM Acoustics hangfalak mélyei még füldugón keresztül is gyilkosak voltak.

A kellemetlen élményt a Mungo's Arena-ban igyekeztünk feledni, ahol az Európa-szerte híres Mungo's Hifi Soundsystem dorombolt gyönyörûen - gyakorlatilag minden esetben, amikor erre jártunk. Itt Disrupt reggae és dancehall lemezeire szövegelt lendületesen egy kicsi és vagány leányzó, Soom T. Utánuk jött The Bug és Daddy Freddy, de a hasonló vonalon mozgó szett elég középszerû volt és hangulattalan, ezért elindultunk a Main Stage-hez, ahol a nap húzónevei közül kettõ, Benji B és Jamie XX lépett fel. Mivel idõ elõtt érkeztünk, még elcsíptük Mad Professorékat is, akik zárásként General Levy vezetésével a fesztivál elsõ igazán emlékezetes momentumát szállították, amikor belekezdtek 'Wicked, wicked, junglist massive!' felkiáltással az 'Incredible'-be. Ennél már csak az volt jobb, amikor MC DRS bejelentette, hogy Benji B és Jamie XX nem külön játszik egy-egy órát, hanem back 2 back-ben töltik el játékidejüket. Benji is maradt a dzsungelnél, az 'Out In The Streets' amenesített verziójával indított és vetítette elõre, hogy a következõ két órában bármi megtörténhet. Pezsgõlocsolós 2-step, Jamie XX slágerek ('NY is Killing Me' és az Adele átirat), juke, mindenféle post-dubstep és még 'Push The Feeling On' is szólt, tehát a két zenész párosítása abszolút nyerõ ötlet volt.

A délutáni strandolás után a rengeteg gintonicnak köszönhetõen a második este igazán vidám hangulatban indult. Mondjuk Seiji szettjéhez egy csepp alkohol sem lett volna szükséges, mivel olyat sikerült produkálnia, amit józanul is végigugrál az ember. Az ex-Bugz In The Attic tag és Reinforced mûvész játéka fõleg táncparkettre írt, keményebb uk funky számokból állt, de néha elkalandozott a négynegyedek irányába is. Kétségkívül a hétvége egyik legkellemesebb meglepetése volt. Amellett, hogy remekül érezte milyen zenéket kell egymás után pakolni, keverés terén is magabiztosan uralta a helyzetet. El-B-t csak néhány percig hallgattuk, és akkor sem a jó oldalát villantotta éppen, ellenben Lil Silva döngölõs uk funky-jait nagyon éreztük a Mungo's-ban. Miközben én a Main Stage elé kihelyezett büfében pihentem (avagy gintonic okozta filmszakadás), a többiek Congo Natty-ék cirkuszi showjára õrültek meg, amirõl néhány videó megtekintése után könnyen megállapítható, hogy óriási móka volt, és ezzel együtt kár is volt lemaradni róla.



Apropó lemaradás, az Outlook line-upja sajnos folyamatos lemondásra kényszerített mindannyiunkat. A honlapon feltüntetett impozáns névsor láttán ugyanis még nem tudatosul az emberben az, hogy ezt a temérdeknyi elõadót négy napba sûrítve kell majd végighallgatni. Ez a feladat nyilván lehetetlen, ezért igyekeztünk okosan választani. Akadt olyan idõszak, amikor egyszerre kellett volna 5 (!) helyen lenni, például pénteken éjfélkor Arp 101 (aka Alix Perez), S.P.Y., El-B, Instra:Mental és Loefah kezdett ugyanakkor, szombaton hajnalban pedig Floating Points, Zed Bias, Benji B, Icicle és Benga fedte egymást, és még lehetne sorolni a hasonlóan komoly fejtörést okozó szituációkat. Akármennyire is fájt, drum&bass-t például alig hallgattunk, mivel a DJ-k többsége hazánkban is megfordult az elmúlt egy-két év során. A dubstep elõadókról is könnyebben mondtam le mérsékelt rajongásom miatt, bár mindkét stílus képviselõi közül fellépett több tucat, akiket ezer örömmel meghallgattam volna, ha elegendõ idõvel rendelkezem.

A harmadik volt a legsûrûbb nap, koraeste a Chemical Records miniszínpadánál kezdtünk, ahol DJ Madd és Matt-U jammelt kicsit. Õk egyébként külön-külön is zenéltek más színpadoknál, illetve felléptek a Black Box hajón, mely mindkettejük elmondása szerint óriási élmény volt. Túl sokáig sajnos nem tudtuk hallgatni a hazai büszkeségeinket, én például Hardhouse Banton-hoz igyekeztem. Az egyik alap uk funky himnuszért ('Siren') felelõs producer/dj egy órán át pörgetett ügyesen táncos darabokat, sûrû váltásokkal, de az érdeklõdõk száma nem volt több néhány tucatnál. Utána néhány szám erejéig Hudson Mohawke teltházas gigjébe kapcsolódtam be, pont jókor, ugyanis épp a végtelenül proli 'Cbat' robbant, amit az angol suhancok teljes hangerõvel „énekeltek” együtt. Hud Mo egyébként meglepõen lakosságira vette a figurát néhány pumpálós négynegyeddel, azt hittem, hogy a szintiorgiás mûvészkedésé lesz a fõszerep.

Továbbállva a szokatlanul keskeny és hosszú Moat-hoz még sikerült bekapcsolódni Boddika már jól megszokott és megszeretett juke szelekciójába, melyet a nap - sõt, számomra az egész Outlook - egyik legnagyobb izgalommal várt fellépõje, Zed Bias követett. Két éve sajnos elmaradt, ezért most dupla volt az öröm, mikor megjelent a színpadon. Tökéletesen felépített szettet kaptunk tõle, melyben hagyta kibontakozni a különféle alstílusokat, nem csapongott, hanem kiváló érzékkel vezette a közönséget a house, garage és funky trackek közt. Az õt követõ Oneman-rõl is csak hasonló elismeréssel lehet nyilatkozni, bár õt húsz perc után kénytelenek voltunk Roska miatt otthagyni. A Rinse.FM egyik zászlóvivõje elsõosztályú parti-szettel készült, melyben a mainstream-be hajló slágerek, az „underground” himnuszok, a friss cuccok és régiségek tökéletes arányban oszlottak el. Rendkívül közönségbarát és a szakik számára is szórakoztató volt egyszerre, ennek alapján már kezdem érteni, hogy miért nyilatkozik róla ennyire elismerõen az egész uk bass szcéna. Az eseménydús éjszaka legvégén D Bridge nagyszínpad melletti (Dock Stage) játékára vonultunk a kijárat irányába, távolról egész jónak tûnt.

Fáradtan és kissé betegen, de nekivágtunk a negyedik napnak is, melyet Martyn és Scuba finom négynegyed-központú szettjeivel indítottunk. Sajnos a három napja tartó 25-30 fokos, napsütéses idõjárás már délutánra elmúlt, az esõbõl éjszakára is jutott. Igyekeztünk szárazon megúszni a dolgot, ezért letelepedtünk a már korábban megismert Main Stage-es büfénél, miközben szemben Shy Fx és Stamina uralta a színpadot. A koncepció Shy Fx szettje mögött bizonyára a teljes koncepciótlanság volt, stílustól és tempótól függetlenül követték egymást a slágerek. Nem mondanám, hogy kiemelkedõ volt, amit hallottunk, de tény, hogy akkor és ott mûködött: a teltházas szett alatt szakadó esõben tombolt és pörgette félmeztelenül a pólóját az egész közönség. Mivel puhányok voltunk, és nem akartunk esõ közben elindulni a Night Slugs estre, meghallgattuk részben Frictiont is, aki a tõle várható parádés technikával igyekezett lenyûgözni az ottmaradókat. Pár perccel késõbb elállt az esõ, átsétáltunk a többször is bevált Outside-hoz, ahol még L-Vis 1990 és Bok Bok, avagy a két Night Slugs-fõnök rakta utolsó zenéit, õket követte Girl Unit. A júniusi Decknology után már nem voltak annyira meglepõek, de levezetõnek kiváló volt. Útban a kijárat felé még Frictiont hallottuk, amint épp egy SKC zenével robbantja a táncteret, eközben konstatáltuk, hogy remek élményben volt részünk az elmúlt napokban.

A hihetetlenül erõs zenei felhozatal ha nem is feledtette teljes mértékben, mindenképp enyhítette az Outlook árnyoldalait: az elviselhetetlen mennyiségû port, a bokatöréshez ideális, különbözõ méretû kövekkel kirakott földutakat és a néhol gyengén teljesítõ hangrendszereket. Utóbbira szerencsére elég gyorsan reagáltak a szervezõk, ezért többször elõfordult, hogy adott helyszínrõl az egyik napon már egy perc után kifordultunk a kibírhatatlan hang-massza miatt, következõ napon pedig már minden tökéletesen szólt ugyanitt. A túlkínálat okozta fejtörés inkább egy kellemes probléma volt, bár belegondolni is rossz, hogy legalább dupla annyi potenciálisan jó DJ-t kellett kihagynunk, mint amennyit sikerült élõben elkapni. Mindezek ellenére az idei Outlook ismét egy meghatározó zenei élmény volt, négy este leforgása alatt annyi impulzus éri itt az embert, mint fél évnyi bulizás alatt a budapesti éjszakában.

Köszönet a videóért Matt-U-nak, a képekért Editnek és Tednek!

További videók az alábbi linken. (Hudson Mohawke, Boddika, Zed Bias, Oneman, Roska, Shy FX + Stamina MC, Benji B b2b Jamie XX + MC DRS, Lil Silva, The Bug, Mad Professor, Hardhouse Banton, White Tyson, Disrupt & Soom T)