impulsecreator
zenei magazin
:: drum & bass
:: breaks, dubstep
:: hip hop, electronica
impulsecreator.hu




Cikk
Reinforced - Tilos Party
@ PeCsa, 2000.03.10
Pedro, Random Soundz, Ian & Strech + Mc MG (Reinforced Records, UK), Titusz + Cadik
Most ugye megint ott kéne kezdeni, hogy vegyes érzelmekel tele vágtunk neki aznap az éjszakának, hiszen az utóbbi idők Tilos bulijai... szóval értitek ez már unalmas egy kicsit. Felejtsük el a múltat. Tisza lapppal indul az egész.
Kicsit elcsúszhatott a program, hiszen érkezésünkkor még javában a Random Soundz játszott a plakátokra kiírt Pedro helyett, ha jól láttam. De ez egyátalán nem vol zavaró. Sőt!Kellemesen brutális zenét játszanak a pc-s srácok. Kiegészülve a hazai mc-k kis csapatával elég rendesen pörgették az érdeklődőket. Persze én szívesebben hallgattam volna csak a zenét magában, de hát ez már személyes vélemény... Ami azonban sokkal gázosabb volt, az a hangminőség. Nem tudom miért kellett átalakítani így a helyet, de hátra szinte már alig élvezhetően jutott csak el a hang, a basszus pedig egyátalán nem. Sajnáltam, hogy ez így volt, hiszen nem feltétlenül az első sorban szerettem volna a tömegben örjöngeni, de később meggyugodva láttam, hogy ezen az estén nem túl sokan tiszelték meg a Tilos buliját. Így tehát a későbbiekben igen jól előre lehetett furakodni az első hangfalak elé és még hely is akadt.
A frissen átalakított -kisebb stadion méretű- férfi wc lecsekkolása után jöhetett is a 4 Hero. Pontosabban három pasi meg egy csaj. Nem tudom én ezeket a neveket megjegyezni, na!:) Itt most elvileg egy kis hatásszünet következik. Persze így betűkben nem nagyon fog átmenni. Kb. egy izmos Krust flash kap el. Mc Mg próbálgatja a hangját és a közönséget! Nem látszik rajta még semmi, de a hangja hihetelenül kemény és erőteljes. Háttérben dj készülődik. Senki sem sejti, hogy mi következik. Aztán egyszerre előszivárognak a lágy dallamok és elindul valami elképesztő pörgős jungle. Én akkor már tudtam, hogy különleges produkciót hallunk ma! Aztán felkerül ugyanaz a szám a másik játszóra és rögtön az elején egy olyan duplázást kaptunk az arcunkba, hogy mozdulni sem tudtunk. Hát igen. Ez itt a most egy kicsit más volt. Nem is jöttek el túl sokan megnézni és nem is jött be mindenkinek. Aki esetleg techstepre vágyott az rossz helyet választott. Ezt hiányoltam már több hónap óta. Ez a zene volt az, amit hiába keresgéltünk volna a hazai dnb palettán. Igen, igen, igen! Ragga és old skool jungle minden mennyiségben. Régi és új egy mixben. Ez az amitől mindenkinek levegőbe emelkedett a karja és őrületes tombolásba kezdett. És persze az mc. Eddigi legjobb. Énekelt, raggázott, pörgetett és mégsem tette magát nevetségessé. Élvezte a bulit, a közönséggel végig tartotta a kapcsolatot és nem esett nehezére a megfelelő pillanatban elhallgatnia sem. Sajnos ezzel nem mindenki tudott azonosulni. És most jöhet a savazás...közönség, hát igen... az ismét megvolt. Azt a szerencsétlen f*szt, aki fejbedobta egy üres műanyagüveggel az mc-t, ezúton szeretném megtapsolni. Gratulálok. Neki és a hozzá hasonlóknak tényleg érdemes bulit szervezni... Mindegy végülis az mc jól lereagálta a dolgot, bár nem biztos, hogy ez mindenkinek feltűnt. :) Kicsit leszállt a színpadról, hogy megnézze közelről is magának a fickót! Aztán elküldte a f*szba. Persze mindezt ritmusra, hehe. Kár, hogy a szett a végére laposodni kezdett. Nem azt mondom, hogy nem volt jó, mert zeneileg továbbra is nagyon bejött. Talán inkább a hangulat ült le, vagy nem tudom... A végén a dj-től még láthattunk egy-két igen szép technikai megoldást is.
Aztán jött a meglepetés. Előjött a csaj a háttérből és az mc-vel együtt pólókat meg cd-ket kezdtek széthajigálni a népnek! Kedves gesztus volt tőlük. Engem ugyan az egész szituáció kicsit egy állatkerti etetésre emlékeztetett, de azért jópofa volt! :) Az est további része már nem jött be annyira az első dj-t követő arc zenéje már kevésébé hatott meg. Nem is figyeltem oda igazán, szóval nem is mondok inkább róla semmit.
Úgy számoltuk, hogy majd a 4 Hero vége után 0300 körül a kisteremben megkapjuk a régóta várt elektro-funk-disco bulit. De nem így lett. Eleve alig votak a kis teremben, ami önmagában nem lett volna baj, de sajnos a zene sem volt túl élvezhető amíg ott voltunk. Mondjuk mikor már mentünk el, kívülről kellemes szögelés hallatszott ki, de hát kinek van kedve fél ötkor belekezdeni valami egészen másba. Kár, hogy így alakult a kisteremben... szeritem sokan vevők lettek volna egy a rádióban megszokott pörgős minimal headz szettre. Majd legközelebb!
Bejáratnál szépen mindenki kifejezhette aláírásával elfogultságát a Tilossal szemben és ahogy láttam ezt jópáran meg is tették. Respekt! Szóval... hát nem is tudom. Nem volt annyira rossz, de igazán kiemelkedő sem. Számomra mindenképp emlékezetes lesz. Köszönet azért a a másfél óráért dj Stretch-nek és hajrá Tilos Rádió!
jungleboy
Hát itt ülök a majdnem üres kollégiumban hajnali fél hatkor, és alig bírom felfogni mi történt velem és kb. 2000 társammal néhány órával ezelőtt a Petőfi Csarnok falai közt... Inkább megosztom mindenkivel, hogy okuljatok...
[idő:23:00]
Megérkezünk a tett színhelyére, ahol a nagyteremben Dj Pedro nyomja a súlyos hip hop/breakbeatjeit. Alig néhány ember a nagyteremben, a nép csak most kezd szivárogni, mint aki tudja, nem kell sietni: a Reinforced osztag csak 01:00-kor kezd... De hogy addig is kellemesen teljen az idő némi késéssel ugyan, de megjelenik a színpadon a Random Soundz teljes létszámmal és technikával, plusz még néhány MC-vel kiegészülve (sejtésem szerint az IMMC tagjairól van szó, de tévedni emberi dolog :)). Elég jól nyomják, a tömeg kezd beindulni, de van egy olyan érzésem, hogy ez még nem az igazi. Úgy tűnik nem csak nekünk, bennszülötteknek tetszik a dolog, ugyanis a színpadon megjelenő MC MG a "Respect goes to da Random boyz!" kiáltással köszönti a színpadon és a tánctéren tartózkodókat. Ekkorra már komoly tömeg figyeli az eseményeket, és a MC MG - Dj Stretch páros nem is várat meg minket, azonnal a közepébe csapnak, megkezdődik az utazás az esetenként szinte földönkívüli, máskor meg nagyon is földi zenék birodalmában... Sajnos a bulinak ezt a részét pillanatnyilag képtelen vagyok szavakba foglalni, de azért megpróbálok egy körképet adni a vendégfellépőkről: Az először játszó Stretch mixelési technikája és a közönséggel való "együttléte" minden várakozásomat felülmúlta. Bár a szettje közepén kicsit fáradtnak tűnt, mégis hihetetlenül átélte a zenét, amit játszott. Néha a közönségre mosolygott, majd ott folytatta, ahol abbahagyta... MC MG volt szerintem az egész buli lelke. Közvetlensége, humora és szövegelése nagyon sokat dobott az egész hangulaton. Ahogy ő maga mondta: "It's about you, it's about me... It's all about the contact..." Én úgy éreztem, hogy az egész csapatnak hihetetlenül bejött a buli, ami nagyban a közönségnek volt köszönhető. Ilyenek lehettek akkor is, amikor elindították a kalózrádiójukat, majd a Reinforced kiadót, és semmit sem vesztettek abból a lelkesedésből és pozitív hozzáállásból, ami akkor lehetett jellemző rájuk. MG többször is elmondta: "Believe me, we love you, hungarian massive!", "It's from us to you, only for one night!" Kb. Stretch szettjének felénél az addig a színpadon táncoló Ian hátrament a kontrollládák mögé, és MG kezébe nyomott három Reinforced-pólót. Az első sorokban már amúgy is forró volt a hangulat, de eztán már mindenki tombolt, hogy kiérdemelje az exkluzív ajándékot. Közben fényképeztek, poénkodtak, pacsiztak az első sorban lévőkkel. Jómagam is az első sorokban voltam, de a pólóosztásról lecsúsztam. Épp kezdtem lemondani a souvenirgyűjtésről, amikor az MC két CD-t hozott előre magával. Az egyiket odanyújtotta az egyik csápoló kéz tulajdonosának, a másikat pedig nemes egyszerűséggel bedobta a tömegbe. A CD több kézen megpattant, majd pont az orrom előtt landolt... :) Szóval egy Alpha Omega CD-vel és egy katartikus élménnyel gazdagabban hagytam el a PeCsát, ahol még Dj Ian javában nyomta túlórában, de én már nem tudtam lépést tartani. Ennyi volt, úgy érzem tényleg ezen az estén kaptam valamit ezektől a londoni fiúktól, ami pótolhatatlan...
zsoltee
jungleboy + zsoltee, 2000.03.12

Hozzászólások a cikkhez
zsoltee 2000.-0.3-. 21: 1
En meg meg regebben feliratkoztam a Reinforced levlistajara, de valahogy nem akart beindulni a dolog... Szoval irtam, hogy most mi van. Erre kapok Marc Mac-tol egy emilt, hogy a lista nemsokara beindul, es amugy meg (idezem): "Ian,Stretch and MG went to Hungary this weekend and they said they had the best time ever.......thank you and respect..."
Ezek aztan a jo arcok... :)
fules 2000.-0.3-. 20: 2
a sok zuzda utan vegre drum and bass bulin is jelen lehettunk
big up all the junglists
mg a legjobb volt
azota is tartjuk (fantaval) vele a kapcsolatot
tobb ilyen bulit kene szervezni
szep dolog amikor kemenyen szol az arcba a `tuc-tic tuc-tic wah-wah-wah`, de az igazan
szep elmeny a classic jungle
a palackos gyerekrol csak annyit: hosszu puska aztan mehet a levesbe
meg egyszer
big up the reinforced crew
respect
Jaffa 2000.-0.3-. 14: 1
A pillés poénos srác (aki mellesleg jól tud célbadobni, bravó!) rakjon higítót a flakonjába, és szívja azt, mert neki nem árt, nem lesz hülyébb tőle, az biztos! Még ha nem tetszik a zene, akkor is inkább kimegyek, de nem dobálom meg a zenekart! Könyörgöm, ez alapvető kultúráltság!
DavY 2000.-0.3-. 13: 2
Szerintem eléggé COOL volt a Party minden rendben volt vele... MG is eléggé jól szerepelt.
Aki meg fejbe dobta ugy kell neki... Strech szerintem elég jól nyomta.
Szerintem az utobbi idők egyik legjobb TILOS Partyját könyvelhetjük el...
A ruhatár se volt anyira gázos (nemúgy mint a MÁTRIXon) csak a néni nem nagyon akarta betenni a pulcsit a kabát mellé de hat ez legyen a legnagyobb baj...
Klubu 2000.-0.3-. 13: 2
Osszessegeben a buli kiraly volt!!!
A 4Hero egyszeruen a foldhoz zuzott. Dj Strech valami felelmetes vinyl-eket rakott fel. A ragge-s darabok meg teljesen meglebegtettek. A szam korul olelte a fejemet a muzsikak hallatan. Mc MG jol daralt. Nagyon bejott. Foleg a dobalos gyerek lereagalasa tetszett.
Dj Ian is jot nyomott. A tomeg agyat belehengerelte a foldbe.
Cadik Pali ismet a tole megszokott jo technikaval dobalta a lemezeket a jatszokra.
Publo Palkonak egy kis onkritikat kellene gyakorolni. Amit o csinal az egy vicc! Neha olyan mint egy kis baba amikor gagyog! :) A cimborakkal fogtuk a fejunket amikor Titusz zeneje ala makogott. Putter Palko maradj Budaiekkal azt javaslom!
A dobalosnak uzenem, hogy menjen vilagga. Nem volt szep tole. A vadnyugaton ezert golyot kapott volna.
jungleboy 2000.-0.3-. 13: 1
na egy kicsit, beleszólok még az mc témába. szóval szerintem a pablo palkó a maga módján azért elég jól mc-zik. ok, hogy leginkább csak halandzsázik, de legalább mindezt átéléssel és a zenével összhangban teszi. legalábbis az esetek nagytöbbségében. most nem a legutóbbi tilosokról beszélek, hanem inkább a régebbi szerepléseiről. nem tudom ki hogy van vele, de nekem elegem van a sok ifjú versmondóból, akik hónapok óta csak ugyanazokat a versikéket képesek ismételgetni. :))) persze ez jó, tisztelet nekik, én nem lennék képes ilyen rímeket kitalálni. inkább az a baj, hogy egyátalán nem spontán a szöveg, sajnos az esetek többségében még a mikrfon sincs jól hangosítva és abszolút elveszik a basszusok közt a szöveg. általában érthetetlen massza az egész. nem beszélve arról, hogy nulla kontakt van a közönséggel. egymással szembeállnak és jöhet a szavalóverseny... mindegy azért néha nagyon bejönnek (pl. immc), de ki kéne már valami extrát találni a dnb bulikra. mc dynamite, vagy most mg mesze maguk mögé utasították szerintem a hazai mezőnyt. persze nekik könnyebb! :)
tanuljon meg már egy magyar mc rendesen raggazni! mondjuk pablo! :))) mennyire bejönne!
na peace
DaBigBrotha 2000.-0.3-. 13: 1
Facez!
Sza': nem akarok senkinek semmi rosszat, de szerintem a 4heroe, nem Ianból és Strechből, hanem Degoból és Marc Macból áll...
Azán meg MG barátunk sem volt szerintem annyira ott a szeren mint ti láttátok, nála 1000x aktívabb és jobb MCket is látott már a PeCsa(pl:Dynamit).Szerintem megártott az arcnak a sok magyar spangli, meg a sörök, és már csak a zenét élvezte, mint mi is. Stretch tudta mi kell nekünk, főleg a végén érzett rá a témára, amikor elkezdte felpakolni a sok metalhedzt.:)Az nagyon jól jött!!!
Ian Aka"the rebel", eléggé elaltatta a népet, de Cadik bácsi még lelket tudott belénk lehelni(Minden tisztelet az övé!) csak az az ál mc nem kellett volna.
Ellenben minden gyalázat Tituszé. Borzasztó volt amit művelt...Talán kifárasztotta a folyamatos fel-alá járkálás( hisz' mindenhol őt lehetett látni )...Az utóbbi 1 évben nagyot hanyatlott ez a srác...Kár érte...
Amúgy összességében az utóbbi idők egyik legnagyobb zenei és közösségi megmozdulásán vett részt aki jelen volt...
P.S.(to:jungleboy):aha, az a 2 pótemszí az IMMC-ből volt (Frelimo & Helicopter Szan).
:::...PeAcE...:::
ron 2000.-0.3-. 13: 1
Drága hozzáértő ninja!
Úgy szeretnélek látni egyszer odafönt a színpadon, miközben végig MC-zel hajnalban 2 és fél órát. Sebaj, végülis valamilyen hülyének is kell lenni, aki csak fikázni tud!
Na, csá és találkozunk a köv. bulin, de akkor már te leszel fent!! Kíváncsi leszek
Xtrxx 2000.-0.3-. 13: 1
Nagyon ottvolt a party! Random Soundz-ot
még sosem hallottam, alakulnak a srácok,
biztos, mivel egyre többször előfordulnak,
így gondolom, lesz még alkalmam hallani
őket...
Viszont, ex-4HERO-nak minden elismerésem!!
Tudjátok, mire vágyakoztam már kb. 4 éve?
Hogy legyen végre olyan partyban részem, ahol a dobésbasszus majd összes stílusa
szerepeltetheti magát. Most teljesen nem
vagyok benne biztos, de asszem még talán
Dj Hype-tól is lement egy fél nóta, nem
beszélve Dead Dred-ről, vagy Sound of the
Future: Lighter-járól!!
A jumpup persze ismét nem volt túlságosan
meghatározó, de engem eléggé felgyorsított.
Sajnálom viszont, hogy a végét Cadik sínylette
meg, ugyanis az angol brigád enyhénszólva
kissé kicsúszott az idejéből.
Szerintem mindenféleképp dnb-t kellett volna
küldeni még 6-kor is, ugyanis nekem úgy tűnt,
hogy az emberek már nem nagyon tudnak
azonosulni Titusz nótáival.
Mit is mondjak, Titusz ismét nem lett a kedvencem, se haverarcnak....
Ja, és még egy dolog: mindenki cseszheti, aki
kihagyta ezt a party-t, mert nem sűrűn hallhat
olyan gyönygyszemeket egy PECSA szintű
helyen, mint amiket a Strech lökött..
BIG UP FOR ALLZ
Fanta 2000.-0.3-. 13: 0
Azt kaptuk amit kellettttttttttttttttttttttt

Stretch és MG királyok voltak és azok is maradnak. Mint 7 évvel ezelőtt is.

the MG a legjobb arc nagyon sokat dumáltunk
vele és iszonú milyen közvetlen volt
Amiket mondott azon sok tostep fan elgondokodhatna

Ja és megigérték hogy jönnek a közeljövőben vissza
yourz Fanta

Treb hijjá fel
ninja- 2000.-0.3-. 12: 2
skc: ja:) tenyleg meglepodott az mc annal a furcsa resznel:))) csak mondott: "watch this record" es vigyorgott:)
ninja- 2000.-0.3-. 12: 2
mc pablo palko a legnagyobb szar, hihetetlen mit muvelt az utolso oraban, enekelt meg nyavogott meg prrrrr...... ot kellett volna fejbedobni egy palackkal. cadik es titusz kiraly volt.
zsoltee 2000.-0.3-. 12: 2
Hey Jungleboy!
Végre valaki tudja értékelni azt az eklektikus szettet, amit Stetch nyomatott!
A cikkeddel teljesen egyetértek, így visszagondolva jómagam is leírtam volna ezeket, csakhát kicsit kész voltam hajnali 5 környékén... :))
Na ennyi, pisz & keep da jungle spirit alive!
jungleboy 2000.-0.3-. 12: 0
jah ezt majdnem el is felejtettem. szóval aki végig ott volt a külföldiek után is, az mesélje már el, hogy milyet nyomott cadik és titusz! ha b2b játszottak, akkor az elég izgi lehetett...
jungleboy 2000.-0.3-. 12: 0
inside: jó ezen nem fogunk összeveszni... mondjuk én csak azt láttam, hogy egyszercsak repül egy üveg...fejenbassza az mc-t, erre elhallgat... rohadt ideges lesz...lemegy a közönséghez oda ahonnan az üveg jött, majd visszamegy...egy darabig meg sem szólal..utána egy jóideig háttal állt a közönségnek (ok ez nem biztos, hoyg a sértődöttség jele)...ja meg elcsattant az ominózus káromkodás is...ennyi
de lehet hogy a te verziód reálisabb... az viszont biztos, hogy utána később még volt egy próbálkozás máshonnan is, csak az nem találta el a fickót...
inside 2000.-0.3-. 12: 0
Hey, hey hey!!!

A flakonos sztori nem úgy van kiscsákók:)!
... MG azt szövegelte hogy adjon neki valaki Bonaquat /ásványvíz/ mert látta hogy mindenkinél az van. Erre a "srác" odadobta neki az üveget mert ő volt az egyetlen aki megértette amit MG ond, csak az meg addigra már elfordította a fejét.
Az meg hogy jól lereagálta az annak is köszönhető, hogy a "srác" el bírta magyarázni a szitut meg hogy ő jót akart. Azér' a színpadról még szólt neki, hogy...
"I'M GONNA FUCK YOU WHITE BOY !"
skc 2000.-0.3-. 12: 0
1, A Random Soundz jó volt, de rövid (kb. fél óra) és nem szólt igazán jól. A Marvel para-részletei például szinte teljesen elvesztek, csak a basszust meg a dobot hallottam.
2, Stretch szerintem túl gyakran állt le, egy idő után erőltetettnek hatottak a kiállások. Volt viszont egy elég érdekes megoldása - a jungle pörgés kellős közepén minden átmenet nélkül felrakta a Gridlokot a RAM Trilogy-tól, ezután a Dubrockot (Jonny L), aztán vissza a dzsungelbe - erre már az MC sem tudott mit lépni, csak kérdőn nézett hol a DJ-re, hol a közönségre :)

A flakonos gyerkőc meg szégyejje magátot.