Öt év. Ez már egy ember életében is mérhető változásokat jelent, egy ilyen fiatal zenei színtéren pedig jóformán "korszakokat" ölel át. A The Club-os Fresh & Vegas buli óta eltelt idő emlékeit próbálta megidézni és megünnepelni a Bladerunnaz február első szombatján egy szolid rave-vel.

A 'Dirty'-re (Special Forces) ráhúzott '4 Da Cause' (Nasty Habits) már a bejáratnál sejtette, ami a terembe lépve egyértelművé vált: a lemezjátszók mögött Bal ténykedik. Gyors kör: az oldalsó teremben játékgépek és játékosok, a kisteremben Solid valami remek öregiskolás korongot pörget, úgyhogy húzás vissza, mielőtt még elirigyelném a gyűjteményét. Egy kis Dillinja, a vendégeknek tribute-ként a 'Nosher' Baron remixe (mi más) és a megunhatatlan 'Clear Skiez' kerül fel, a plafonról lelógó hálóban léggömbök betárazva, a pulton egyelőre dobozban bújik a BLZ logót mintázó szülinapi torta - remek-remek, zsúrra is jöttünk, nem csak bulizni.

Die és Dynamite klasszikus páros, 2000-es látogatásuk elég mély (pozitív) nyomokat hagyott sokunkban, már éppen ideje volt újra elhívni őket. A 'Bring It On' még mindig remek kezdőtrack, Bristolban pedig még mindig bristol bass-t gyártanak, ez elég hamar kiderül. Tüdőpréselő basszus, és időről-időre cinikus összekacsintás a haverokkal: "ez már volt az előbb is". Persze nem, csak Full Cycle family a házban. Elég kevés dolgot sikerül felismernem, annál kevesebbet fejben tartanom, de azért jellemző az is: 3 Way (Size, Die, Krust) - 'Appreciation', 'It's a trap' remix, 'Blazin' Dillinja remix (rewind), és kellemes emlékeket idézve Roni lihegős 'Breathe'-je, ami éppen két évvel ezelőtti londoni túrám idején volt friss zene (pl. Andy C-nek is kezdő darabja akkortájt), és azóta se került fekete korongra (ellenben sok gyengébb számmal ugyanezen szerzőtől). Dynamite meg egyszerűen profi: biztos nem vagyok nagy MC szakértő, de számomra azon kevés szövegládák egyike, akinek a hangja organikusan olvad egybe a dob és basszus taktusokkal, és képes pluszt adni az egészhez. A bevett rímek-rigmusok kötelező jelleggel kerülnek elő, "step-step-step", "who told you?!", "dirty beats!", széles a repertoár, van mire építeni.

A vásznon egy, a meghajtóból rakétaként kilövő floppy szakítja le az egyik lego technics (vagy olyasmi) figura fejét, a másik szörnyűlködve elrohan. Röhögök, és konstatálom, hogy ismét Fluid irányítás alatt fut a vizuál. Die persze jól mixel, néha ugrálásra is késztet (persze ettől még nem kéne Skeamet nekilöknöm békés embereknek, szégyellem is), kis pihi, irány a bárpult. Sokan vagyunk, bár láttam már a Complexet ennél sűrűbb tömeggel is, de mégis alulméretezték a személyzetet, valahogy nem kerülünk sorra, tíz perc várakozás után inkább átmegyünk a szinte üres kisterembe. Jó ötletnek bizonyul ez azért is, mert TB Gon és Bratwa igazi gyöngyszemeket rángatnak elő táskáikból, kellemesen idézik fel a jazzy és atmoszférikus hangzás korai trackjeit. Ismerős hozza tudomásomra, hogy valakit a tömegből csak úgy kikapott a yard - enyhe értetlenség, de közvetlenül szerencsére nem tapasztalom meg a rend őreinek jelenlétét. Bosszant a dolog, de nem aggódom igazán.

Úgy érzem, Dynamite már húsz perce "last one" hangulatban konferálja a zenéket, mire Die tényleg eljut szettjének utolsó darabjáig, az Origin Unknown - 'Valley of Shadows'-áig - szinte hihetetlen, hogy '93-ban (!) került először lemezre ez a track. Baron áll a pultba, és a nyomaték kedvéért úgy feltolja a hangot, hogy az végképp torz hangorkánná változik, és ahogy belecsúszunk a nu jump up világába, Hive - 'Last Call'-ját sem ismerem fel. Pedig az egyszerű dallamok és roller dobok által dominált kavalkádban akadna csemege is, mint a Wormhole-os 'Compound' Gridlok remixe. Dynamite még elő-előkerül, de akad utánpótlás is: a Gimmeshotos Kemon is otthonosan mozog a dj-pult előtti emelvényen - szerencsére nem ragadt rá a hazai "emszíbetegség", úgyhogy nem bújik el a hangfal mögött, és nem hallgat el rémülten a kiállásban.

Ki tudja hány óra - ki képes ilyesmire figyelni? -, Baron fellépésének közepe felé, épp a 'Nosher' remix dropol, amikor az újfent a pódiumra ugró Dynamite kezében tortát egyensúlyoz az első sor feje fölött, öt pálcika okádja a tüzet, lufi eső, örömmámor.

Safair és Palotai "levezet", és állítólag az utolsó fél órában még a bristoli páros is újra büntet - egy blokknyi hiphop-pal is, sőt, bizonyos források "switch"-ről beszélnek, miszerint Die mikrofont ragadott Dynamite pedig a lemezjátszók mögött tünt fel -, de ekkor mi már a taxiból kászálódunk kifelé. Nem hiszem, hogy ez a buli bizonyul majd zeneileg az év legjobbjának, de sikerült elég vidám hangulatot összehozni, amiért köszönet illet mindenkit, mind közönség, mind szervezői oldalon. Ahogy mondják: még legalább ennyit az ünnepeltnek. És kitartást, meg lelkesedést ahhoz, hogy továbbra is oda tudjanak figyelni a közönség igényeire, jó fellépőkre, jó helyszínekre, jó hangra... Talán bölcsebbek is lettek ennyi év alatt, nem csak öregebbek ;]