"Erre nincs szó, bazzmeg, erre nincs szó!" - ordította a most már 148 bevetést megélt dzsungelháborús tudósító bajtársa, mindössze öt perccel azután, hogy a magát Ed Rushnak hívó lény elkezdte azon szettjét, amiről egy-két örökkévalósággal később kiderült, hogy messze az idei év legjobbja.

Teljes joggal ordított hát magából kikelve a bajtárs, hisz hiába is lapozgat nagy bőszen mentális jegyzeteit a tudósító, arra, amit Ed Rush művelt, valóban nem talált szavakat. Leszámítva persze az "aztakurvaéletbe!", az "apááám!" és a "húhúúúú!" kifejezéseket. Félelmetes és lélegzetelállító volt, ahogy ez a max. hatvan kilós, hófehér, kopasz gyerek állt a romlott-citromsárga színű, Nautica feliratú felsőjében a színpadon és osztotta a drum'n'bass mennyet és poklot.

A kezében voltunk mindannyian. Ha az ajtók zárva lettek volna és mondjuk végig olyat nyom, mint a Quantum Mechanics-ról a Genotype Extra Terrestrial című borzalmának Dom & Roland mixe, akkor nyugodtan megölhetett volna minket. De szerencsére rendes volt és nem tette. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem őrült meg mindenki percenként és dobott le olyan táncot, hogy ha azt egy pszichiáter meglátja, nem záratja be azonnal az egész bagázst, csak azt jelenti, hogy nem haltunk meg. Mert ez a feltűnően kimért és hidegvérű úriember zseniális érzékkel centizte ki azt a finom vonalat, ahol a súlyos zúzás már elviselhetetlenül jó, de még nem fáj.

A 'súlyos zúzás' egyébként megint csak szavak hiányában kerül a tudósításba, mert igazából nem az volt, hanem valami más, csak nem tudjuk, mi. Tán dimenzióváltásnak hívhatnánk, jelensűrítésnek vagy -nyújtásnak, esetleg gondolatátvitelnek, tömegpszichózisnak, vagy valami hasonlónak (az, ami történt a PeCsában, legyen az bármi, olyan intenzíven történt, hogy csak akkor lehetett kimenni a teremből, ha Ed Rush épp átkeverés közben volt - máskülönben lehetetlenség volt a helyiséget elhagyni). Maga a tény, hogy a két nap hosszúságúnak tűnő, több mint három órás szett alatt fiatal barátunk két, azaz kettő ismert számot tett fel, majdnem mellékes, hisz erre mindenki biztos számíthatott, az viszont, ahogy egymás után pakolta őket, mindig überelvén az előzőt, az egyszerűen felfoghatatlan volt.

A cikk elején még magából kikelve ordítozó, egyébként sokat látott bajtárs egy idő után például már nem is bírta felfogni a dolgot. Csak állt letaglózva a terem közepén és nem hitt sem a szemének, sem a fülének. A stroboszkóp fényében olyannak tünt, mint aki épp egy vulkánkitörést, esetleg egy lezuhanó repülőgépet lát, vagy a világ nyolcadik csodájának születését nézi közvetlen közelről, pedig csak Ed Rush volt az, a világ egyik legjobb d'n'b dj-je. Citromsárga pulóvere miatt nehéz is lett volna bármivel vagy bárkivel összekeverni.