impulsecreator
zenei magazin
:: drum & bass
:: breaks, dubstep
:: hip hop, electronica
impulsecreator.hu





Warning: getdate() expects parameter 1 to be long, string given in /var/www/old/kislemez.php3 on line 7

Warning: getdate() expects parameter 1 to be long, string given in /var/www/old/kislemez.php3 on line 8
Füles
Ha van véleményed az alábbi lemezekről írd meg itt!
Dr Rubberfunk ft. Roachford
Trouble Woman (Featurecast Remix) / ~ (Featurecast Dub)
JAL91
Jalapeno, 2009
A 2000-ben alakult Jalapeno Records kiadót, illetve a nagy remixer és turntablist hírében álló Featurecastot eddig inkább a minőségi funk és break kedvelői ismerhették, ám ezzel a kiadvánnyal a magasabb bpm-ek földjére tesznek egy kirándulást. Az első megjelenését 2001-ben elkönyvelő Dr Rubberfunk harmadik szerzői albuma 2009 késő őszén várható a Jalapeno-n, ennek egyik számának, a ’Trouble Woman’-nek drum and bass átiratait hallhatjuk a kiadó 91-es sorszámmal ellátott single-jén.

Ahogy azt a bevezetőben említettem, a műfaj terén újonc kiadóval (nem teljesen újonc, itt jelent meg néhány éve Ikon – ’Vai E Vem’ Nu:Tone remixe is – a szerk.) és producerrel van dolgunk, nézzük, hogyan sikerült felvenni a tempót. Ha nem tudtam volna a szerző és az újragondoló nevét, első hallgatás alapján azt mondtam volna, hogy High Contrast az elkövető, így nem árulok el nagy titkot azzal, hogy egy jól sikerült másolattal állunk szemben. Egyenesen következik, hogy a legnagyobb támogatást a Hospital főnök Tony Colman-től, illetve a fentebb már említett kórházas művésztől kapja.

Az AA oldalon a szám dub verzióját hallhatjuk, ami pusztán a vokál mennyiségében különbözik a második oldaltól. Hatásosan felépített zenével van dolgunk, a kezdettől a kiállásig egyenletesen fokozza a hangulatot a cinek sűrítésével, a dobok filterezésével, vokál foszlányokkal és remek fúvóstémával. Majd a hirtelen előbújó, egy az egyben a Hospital műhelyből származó pattogó basszussal vezeti fel az elsöprő dropot, lenyűgözően megírt házi feladatról van szó. A zene többi részében ezek hatásos kombinálásáról van szó. Az A oldal annyival többet nyújt, hogy az eredeti zene vokáljából jóval többet tartalmaz. Főként a kiállástól ereszti ki hangját a brit soul legenda, Roachford, így kölcsönözve kis egyediséget a számnak.

Bármennyire is egy már bevált recept alapján készült ez a zene, tánctér robbantó képességéhez nem férhet kétség, így aki benevez rá, biztosan remélhet reakciót a végtagjai / a közönség részéről. Saját véleményen, hogy kevés ugyanannak a zenének a hajszálnyival eltérő verzióit egy kiadványra pakolni, hogy az eladható legyen (tehát nem értem ide azokat, amiknél a két remix más előadóktól származik).

Várható megjelenés: 2009 november

Értékelés: (4/5)
markov | -1.0- 28: 2
Netsky
Everyday / Come Back Home
LIQWEED012
Liq-Weed Ganja, 2009
Idén Lenzman mellett Netsky az, aki talán képes lesz kiszakadni a B-vonalas likvid producerek és dj-k népes táborából. A Belgiumból származó - fiatalkorában javarészt house-on nevelkedő - srác az elmúlt négy évét azzal töltötte, hogy zeneírói képességét fejlessze. A befektetett energia idén több lemez formájában kezdett el megtérülni, bár a saját hangzás megtalálása még várat magára. Egy-két régebbi Allsorts-os és Liqweed Ganja-s, valamint közelgő Hospital, Spearhead és SGN:LTD megjelenés hallgatása után ugyanis könnyen megállapítható, hogy egyelőre a már jól ismert Brookes Brothers, Danny Byrd és A.I. sound ügyes másolataival állunk szemben. A tizenkettes Liqweed Ganja sem kivétel ez alól, tehát az élvezet a férfivokállal megtámogatott diszkóbéz szerelmeseinek garantált.

Az ’Everyday’ és a ’Come Back Home’ közt túl sok különbséget nem fog találni a hallgató, maximum annyit, hogy előbbinek gerincét egy aranyos zongorafutam, utóbbinak pedig a már sokszor emlegetett reszelős bassline képezi. Mindkét szám könnyen megkedvelhető, kellemes uplifting-disco-funk (jaj.), ráadásul a táncparketten is működőképesnek tűnnek, amellett, hogy otthon is jó lötyögni rájuk a fotelbe süppedve. Dupla A oldalas, vérbeli likvid biznisz, a stílus rajongóinak kár lenne kihagyni.

Várható megjelenés: 2009. november 23.

Értékelés: (5/5)
gergo | -1.0- 20: 1
Original Sin
Therapy / Kiss
PLAYAZ008LPS
Playaz, 2009
Amíg itthon végleg elsötétülni látszik a drum&bass és egymást váltják a techno illetve mészár dnb bulik, az angoloknál továbbra is a jump-up a mainstream. Egyértelmű jele ennek az, hogy a szcéna félévente felkap egy aránylag frissnek számító bohóczenészt, akinek számait aztán rongyosra játssza az egész BBC-csapat, és végül nevesebb kiadók kérik fel aktuális slágereik újragondolására az illetőt. Sub Focus, Hazard és Taxman után a soron következő sztár Original Sin, akit odakint már hónapok óta ünnepelnek (és akire hazánkban maximum tíz ember lenne kíváncsi egy buliban). A Newcastle-ből származó producer szóló (igen, szóló, ugyanis a G Dub egyik feléről beszélünk) pályafutásának eddigi legfontosabb mérföldkövéhez tart: DJ Hype kiadóján december elején megjelenik ’Grow Your Wings’ névre keresztelt albuma. Az LP állítólag színesebb lesz, mint az elmúlt háromévnyi Original Sin diszkográfia együtt, a sampler ezt az ígéretet igyekszik alátámasztani.

Komolyabb meglepetést csak a ’Kiss’ nyújt, méghozzá egy igazán kellemeset. A jól megszokott röfögés és megfeszített tempó helyett finom dallammal és szolidan gördülő doblooppal indít, majd megszólal egy karakteres, ’96-os house nótából kölcsönvett női hang is, akinek éneke és dúdolászása innentől a zenét végigkiséri. A dal hallatán valószínűleg sokaknak az jut majd eszébe, hogy ez is csak meglovagolja az ’If We Ever’-rel útjára indított öregsulis trendet, hiszen az itt szóló egyszerű pad-ek, a be-beköszönő mélyek és a ropogós dobok hasonlóképp egy múltbéli korszakot idéznek. Nézzük el Original Sin-nek, hogy nem a legeredetibb ötlettel állt elő, valójában a végeredmény cseppet sem mondható rossznak, pláne egy olyan producertől, aki a drum&bass világ átellenes csücskében mozog igazán otthonosan.

A ’Therapy’ tipikusan olyan track, amivel mondjuk Andy C (vagy itt éppen Hype) indítaná szettjét egy óriási bulin, és a második percéig legalább két slágert tease-elne rá. Epikus intro, amen-csörömpölés a drop-nál, majd jöhet a kegyetlen wobble aprítás. Könnyű elképzelni, ahogy párezer ember e zene hatására egyik pillanatról a másikra önkívületi állapotba kerül.

Várható megjelenés: 2009. november 23.

Értékelés: (4/5)
gergo | -1.0- 07: 1
Dillinja
Shiners / Lovechild
VLV027
Valve, 2009
Új Dillinja maxiról azért kötelező néhány szót ejteni, mert utoljára bő másfél évvel ezelőtt jelent meg egy EP-re való zsíros basszus a Valve főnöktől (sokkal többnek tűnik ez az idő), másrészt egy hónap múlva újra hazánkba látogat, hogy egy megfelelő hangrendszer és néhány saját darab segítségével tönkretegye a hallójáratainkat. Apropó fülek, lassan mindenki elkezdheti kincsként értékelni az elkövetkező Dillinja fellépéseket és megjelenéseket, ugyanis emberünk állítólag egyik fülére már teljesen megsüketült…

Idegtépő, horror filmekbe illő vijjogással és a dj-k kedvéért cinekkel indít a ’Shiners’, melyben egy férfihang ismétli: „I don’t know what you talkin’ about baby, just keep shining”. A mondat fordításától most eltekintenék, pláne hogy magához a zenéhez nincs sok köze, amely egyébként az első negyven másodpercnyi vészjósló visítozás és cincogás után, minden figyelmeztetés nélkül belecsap a főtémába. A már jól megszokott basszus-orgia és középtartományos reszelő-téma most sem marad el, a dobok is ugyanúgy szétverik az ember fejét, mint évekkel ezelőtt. Ennél több tulajdonképpen nem is kell ahhoz, hogy elinduljon plafont bontani az ember, ha felcsendül egy buliban a track. Igazán őszinte, egyszerű Dillinja szám a ’Shiners’, jobban odabasz, mint bármi más mostanában.

A ’Lovechild’ jobban illeszkedik a mostani trendekhez, abszolút a ’Shiners’ felszínességével áll szemben. Természetesen itt is a mélyek kapják a főszerepet, de már egy „művészibb” környezetből rezgetik belső szerveinket. Az intro-ban a bugyuta nyolcbites dallamocska félrevezet egy pillanatra, de háttérben megbúvó pad és a szép lassan bekúszó dobképlet már sejteti, hogy ezzel a zenével Dillinja nem a retardáltakat szeretné megcélozni. Kevésbé harsány, ám mégis lendületes a szerelemgyerek. Végre nem csak a ’Friday’-t lehet beszúrni D-től egy mélyebb szettbe.

Értékelés: (4/5)
gergo | -0.7- 08: 2
SpectraSoul
Captive / Poseidon
DSM010
Deep Soul Music, 2009
Különböző mixekben már korán felfigyeltem egy zenére, majd hosszas nyomozás után ráakadtam a címre, az előadót a hangzás alapján be tudtam lőni, és nem is tévedtem. A napokban pedig a megjelenés is megérett, így a tizedik Deep Soul Music kiadvány már bakeliten és exkluzív jelzővel ellátott digitális formátumban is elérhető.

A SpectraSoul ezúttal is a szokásos mélységekbe kalauzol el minket, ugyanis a lemez a minimál illetve a mély hangzást lovagolja meg. A ’Captive’ sötét atmoszférájával és szaggatott dobjaival számomra sok újat nem tudott nyújtani. Időnként morgó basszusok bukkannak fel, a kiállásban pedig valaki menni szeretne, valaki meg a sírás határán van, ám a drop kegyetlenül kivégzi mindkét delikvenst. Nem rossz nóta, de volt már jobb, illetve az is elképzelhető (és ez a valószínűbb), hogy én nem érzem igazán.

A másik oldal viszont telitalálat A ’Poseidon’ jellegzetesen spectrasoul-os dobjai és dallamvilága elvisz valahova nagyon messzire. A lágyan simogató, keleties foszlányok megcirógatják a dobhártyákat, miközben a súlyos subok és a fel-feltörő karcos basszusok egy nagyon kellemes zenét alkotnak. A vokál leheletfinom, a drop előtt visszafelé megszólaltatott női hang pedig igencsak hatásos, teljesen kész vagyok tőle. Részemről egy izmos négyest érdemel az angol duó új megjelenése, ismét nem okoztak csalódást.

Értékelés: (4/5)
flag | -0.6- 16: 1
Silent Witness
Poster Girl EP
CRIT037
Critical, 2009
A Kasra által igazgatott Critical legfrissebb megjelenése egyfajta mérföldkőnek tekinthető a kiadó történetében, hiszen ez az első olyan EP, amely kizárólag egyetlen előadóra fókuszál. Ő pedig nem más, mint a Dél-Angliából származó Dan Braine, azaz Silent Witness. Emberünk többször vendégszerepelt már a Critical színeiben. 2004-ben egy Break-kel közös fekete korong (’Dialling Out’ / ’Godpad’), majd két évvel később pedig a sokak számára kedves ’Atlanta’ / ’California’ is itt jelent meg. Mind e mellett az ’All Sounds Electric’ mindkét szelekciójában is helyet kapott egy-egy SW zene (’Twin Town’ az elsőn, illetve a ’Sirius’-szal közös ’Proceed’ a másodikon). Ezúttal két fekete 12-es korongon négy saját szerzeményt tár a hallgatóság elé - legnagyobb örömünkre.

Az új EP címadó dala, a ’Poster Girl’ a California-Atlanta-Twin Town vonalán halad. A masszív dobképletet és a döngölő basszusokat elnyújtott, lágy női vokál és fülbemászó pengetős dallam szövi át. Azért néhol előbukkan egy-egy karcos tech-foszlány, valamint elő-előúsznak a tündérmesébe illő pad-ek is. Ez a track teljes mértékben hozza azt az utánozhatatlan SW hangzást, amelyet talán a „szentimentális döngölés” kategóriába lehetne sorolni. Biztos vagyok benne, hogy akinek a fent említett zenék tetszettek, ebben sem fog csalódni. A flip viszont már egyáltalán nem finomkodik. Félresöpri a poszterlány hangulatát, és jóval keményebb barázdákra tereli lemezjátszónk tűjét. A ’Transworld’ a lepitch-elt, végletekig leegyszerűsített dallamával számomra a leggyengébb zene, ám félreértés ne essék, egyáltalán nem rossz. Valahogy nem akar összeállni a kép: ugyan elég hatásosan droppol és kellőképpen aljas a bass, mégis vontatott, és a többi zenéhez képest jóval erőtlenebbnek érzem.

A második 12-es zenéi véleményem szerint már jobban működnek a tánctereken. A ’Blackhole’ csúszós tech-jei egy pillanatra sem hagynak pihenni, folyamatosan vijjogó pad-ek tűnnek elő, és a groove az üldögélőket is masszív bólogatásra készteti. A lemez másik oldala az abszolút favorit számomra. A ’Hinterland’ dobjai némiképp hajaznak a ’Proceed’-ra, ám ez klasszisokkal dinamikusabb zene. A basszusfolyamot egy filterzett hang húzza, a mélyből pedig sötét pad-ek és vokálfoszlányok törnek fel. Húzós darab.

Végszó gyanánt elmondhatjuk, hogy ez az EP a derült égből csapott le, miközben sokan az ’Alibi’ (Break remix) / ’Organizer’ párost várják. A szcéna egyik legstabilabb kiadójától egy nagyszerű dupla ez, aki érzi a SW hangzást, nyugodt szívvel megvásárolhatja.

Értékelés: (5/5)
flag | -0.3- 25: 2
Subwave
Dreamcatcher / Special Skills
METHPLA008
Metalheadz Platinum, 2009
A Commix duó után újabb tehetségeket karol fel az aranyfogsorú öreg, aki mostanában úgy látszik képtelen pihenni. Így akadt Goldie például Data mellett az orosz Subwave-re, akit az a megtiszteltetés ér, hogy a néhány évvel ezelőtti Tech Itch és a tavalyi Shogun Audio-s megjelenések után most a legendás Metalheadz cimkéje alatt mutathatja meg mire is képes. A kiadó platinum sorozatának új darabja régóta váratott magára, a label főnöke még 2008 elején beígérte, hogy a Metalheadz Platinum a friss húsokat fogja megmutatni, köztük Subwave-et is.

A ’Dreamcatcher’ erős melankóliával indít, majd érkeznek az agyonkompresszált dobok az üveghang-virtuóz basszussal kiegészülve. Jó zene, de valamiért hidegen hagy, nem úgy, mint a lemez másik oldala.
A ’Special Skills’ bevezetője néhány futurisztikus mintával és magasan szóló cinekkel hozza a hallgatót hangulatba. A drop után balról-jobbra, fel-alá, majd vissza gördülő bassline-t és az űrbéli szintitémát a snare-re ültetett, ostorcsattanásra hasonlító hang fogja össze. Játékos kaotikusága egyszerre félelmetes és magával ragadó. A dal elemei igazán jól összeértek, az egyetlen megjegyzendő, de nem kifogásolható dolog a címet adó szövegminta, amely nélkül ugyanilyen jól működne a track.

Értékelés: (5/5)
elf | -0.3- 14: 1
Lenzman
Lose You feat. Cliff / Bear Trap feat. Treez
CIADK016
Deep Kut, 2009
Az épkézláb liquid newcomerek annyira megfogyatkoztak, hogy már-már szenzációszámba megy, ha feltűnik egy igazán tehetséges arc, aki a középszerűség szürke felhői fölé képes szárnyalni. A holland Lenzman (akinek egyébként már négy évvel ezelőtt is volt megjelenése, de kétségkívül most kapott erőre) nevére ma már olyanok is felkapják a fejüket, mint például Goldie, nem ok nélkül. Nem a spanyolviasz újbóli feltalálásáról van szó, mindössze az van, hogy High Contrast, Redeyes vagy Random Movement után valaki ismét minőségi likvidet alkot.

A tizenhatos Deep Kut egyik felén a Cliff vokáljával kiegészült rinyalikvid annyira alattomosan mászik bele az ember fülébe, hogy onnan akár hetekig sem fog eltűnni. Az ének még talán pont azon a határon van, hogy nem veri ki a biztosítékot az erre érzékenyebb hallgatóknál, vagy legalább is a finoman reszelő bassline, a szép telten szóló dobképlet és a légies, könnyed dallamvilág ellensúlyozza azt. Kellett már egy ilyen track nagyon, nálam Lenzman a ’Lose You’-val írta be magát az A-listás producerek közé.

Persze tulipánszedegető barátunk annyira nem tökös (vagy töketlen?), hogy a másik oldalra is egy hasonlóan vérbeli liquid funk darabot dobjon. Inkább a soha véget nem érő mélyzenés trendet (oké, valójában még egy, maximum két jó éve van ennek a vonalnak, aztán kifullad) lovagolja meg Treez-zel egyetemben. Szerencsére a ’Bear Trap’ nem akar túlságosan művészi lenni, így középkemény szettekben simán elfér két anthem közt töltelék gyanánt, és leülni sem fog a közönség tőle.

A megjelenés lemezes részét ennyivel le is tudtuk, viszont aki a digitális formátumot preferálja, az előbbi kettőn felül még behúzhatja a ’Vale Of Tears’-t is, melyet én legszívesebben megcserélném a ’Bear Trap’-pel. A ’Lose You’-hoz hasonló, amenekkel gazdagon megtűzdelt dobolással indít a dal, majd a szívbemarkoló zongoratéma is beúszik lassacskán, melyet az A.I.-fiúk védjegyévé vált szolid reszelés támogat meg. Bár a keserédes hangulat nem túl ideális a szürke télvégi napokra, de aki nem szenved komoly depresszióban, annak mindenképp ajánlott eme lélekkel teli dnb-ballada. Kár, hogy egy ennyire gyönyörű darab lemezen nem jut szerephez.

Értékelés: (5/5)
gergo | -0.3- 03: 1
Artificial Intelligence
Days of Rage / Crocodile Smile
PLV003
V Recordings, 2009
A nem túl termékeny páros tavaly évvégi és egyben egyetlen megjelenése ez, mely az idén megjelenő albumok előfutára volt. Nem baj persze, hogy nincs minden héten egy release, hisz’ készülnek a nagylemezre. Jót tud tenni a művészeknek az alkotói pihenés, magukba fordulás, kísérletezés, hogy aztán felfrissülve vessék magukat újra stúdiójukba. Csak nem árt, ha aztán ennek van eredménye.

Az intelligens duó ezen két szerzeménye közül az A oldalas ‘Days of Rage’-re ugyanez a jelző legfeljebb egy „un” fosztó előtaggal mondható el. Az intro olyan kellemesen hozza a régi, mondjuk ‘Uprising’ hangulatot, finom dallamával, filterezett dobjaival. A cím „rage” része pedig a droppal nyer magyarázatot a magasból lépcsőnként egyesével leugató basszussal. Teljesen indokolatlannak érzem ezt a wobble témát az intro ismeretében: első hallgatásra hanyatt vágott, olyan WTF értelemben. Értem én: “switch/váltás” itt a kulcskifejezés. De akkor a kérdés: miért hagyták felette azt a finom, vékony dallamot (mely szintén copypaste az ‘Uprising’-ből) és a női vokál foszlányt?

A ‘Crocodile Smile’-lal már kevésbé állok hadilábon. Nem hallani a krokodil tűéles fogainak csattogását, nincsenek cafatok sem, bár ez AI-tól nem volt várható. Egy kellemes, tipikus AI zene ez, a közepesebbik halmazból, régi iskolás vezér témával, férfi hangmintával, sok alaposan elkent kísérő dallammal.

Nem keltette fel kíváncsiságomat ez a beharangozó single, ha csak úgy nem, hogy majd meghallgassam: vajon az album is olyan unalmas és középszerű lesz, mint ez volt?

Értékelés: (2/5)
elf | -0.2- 24: 1
Total Science
Don't Loose Your Head / Stone Love
CIA044
C.I.A., 2009
Aki egyszerre élvezi a botnál is egyszerűbb (de túlságosan nem elvetemült) jumpup-ot és az apró szeletekre kaszabolt, oldschool mintákkal operáló drum & bass-t, az a Total Science új maxiját imádni fogja, a finnyásabb hallgatóknak inkább az utóbbit ajánlanám.

De előtte nézzük röviden, miről is szól a ’Don’t Loose Your Head’. Tényleg csak pár szóban, mert annyira sablon T.S. track, hogy semmi érzelmet nem vált ki az emberből a hallgatása során. Aránylag kevés zenében lehet hallani légyzümmögést, szóval ha valakinek ez számít, menjen rá az A oldalra mindenképp.

Fordítsunk, nézzük mi jót hoz magával a ’Stone Love’. A dal minden kétséget kizárva az ’If We Ever’ hatására indult oldschool-láz jegyeiben készült, annál persze némileg vadabb és dinamikusabb lett a végeredmény. Öröm hallani az agyoncsavargatott amen-ropogást, pláne hogy az kiegészül egy nagyon alap szinti prüntyögéssel, és egy torkaszakadtából éneklő hölgy hangjával (a srácok – és általában elég sokan - már sokadjára nyúlnak Loleatta Holloway ’Love Sensation’-jéhez, old but gold, ugyebár). A dal közepén pedig bekúszik a korszak védjegye, a hosszan úsztatott, egy-két akkordos pad, a kiállásban teljessé válik az öregsulis-mámor, kezek a magasban, rave.

Értékelés: (4/5)
gergo | -0.1- 23: 0
Zero Tolerance & Beta 2 / Total Science
Bizzy Time (Break rmx) / Never Had A Dream (Furney rmx)
CIALTD014
C.I.A. Ltd., 2009
Néha már követni sem egyszerű, hogy épp melyik C.I.A. testvér kiadón jön ki friss goodie, most közel egy időben egyszerre négyet (C.I.A., C.I.A. Ltd., Deep Kut, Advanced) is megszólaltattak a totális tudósok, hirtelen nehéz is eldönteni, melyiket szeressük jobban.

A limitált C.I.A. sorozat hét éves múltra tekint vissza, ennek ellenére még csak a 14. sorszámot hordozza mellkasán a legújabb, melynek A oldalán egy korrekt Break újragondolás szerepel. A londoni szupertehetség az utóbbi két évben szünetmentesen ontotta magából a bézt, és kinőve a technoid szubkultúrát rövid idő alatt elnyerte az egész szcéna respektjét. Nem csoda tehát, hogy érkeznek egymás után a megtisztelő remix felkérések, például Commix-éktól (’Talk To Frank’), Calibre-től (’Enigma’) vagy Shy FX-től (’Bambaata’). Jelen esetben egy 2003-ban napvilágot látott, Zero Tolerance és Beta 2 által elkövetett drum&bass roller, a ’Bizzy Time’ ütemeit szabhatta személyre Break. Érezhető, hogy az eredeti verziót tiszteletben tartja Charlie, mivel a zene alappilléreiként szolgáló apró effekteket, beatboxolásokat és vokál darabkákat megtartotta. A magával sodró dobszekció a hömpölygő basszusfutammal viszont kegyetlenül, olyan brékesen földhöz vág. Ez az ember nem tud hibázni mostanában.

Mivel a C.I.A. Ltd. a kiadó zenéinek remixeire szakosodott, egyáltalán nem meglepő, hogy a lemezt megfordítva ismét egy régi kedvenccel (’Never Had A Dream’) találkozhatunk új köntösben. A kegyetlenül odacsapós hangulatot viszont felváltja a vidám likvid életérzés, trombitával, visító férfi vokállal és hatalmas dózisban adagolt filterrel felszerelkezve. Furney szerencsére leselejtezte a tipikusan Q Project-es jump-up bassline-t, így egy crossover track helyett marad a színtiszta liquid funk, amiből manapság már minden egyes darabot meg kell becsülni, annyira kevés születik.

Értékelés: (4/5)
gergo | -0.1- 23: 0
Proxima / Mindmapper
Vital Signs / Tricky Tripod
CYLONUK003
Cylon, 2008
A szinte teljesen ismeretlen, de minőségi kiadók – mint a Cylon - megjelenéseit azért érdemes megjelenéskor behúzni, mert így évekkel később ritka kincsek tulajdonosai leszünk, a DJ kollegák pedig lesápadva és némi irigységgel fognak érdeklődni, hogy mégis honnan túrtuk ezt a lemezt. Ezen felül persze már csak az a jobb érzés, ha egy olyan korongot tarthat az ember a kezében, melyen időtálló munkák váltják egymást. Mindez elmondható a hármas sorszámú Cylon tizenkettesről.

Elsőként egy holland újonc, Proxima mellkasdöngető millenium körüli darkstep és aktuális dögunalmas mélyzene közt egyensúlyozó darabjával találkozik a hallgató, mely szerencsére több izgalmat nyújt egy átlagos (szintén tulipán országból eredő) Icicle zenénél. A lassan tíz évvel ezelőtti drum&bass vibrálást a ’Vital Signs’ bevezetőjében lehet leginkább elkapni, de a drop után sem tűnik el teljesen, hanem ügyesen összeolvad a futószalagon gyártott mélystep eszköztárával. Kapunk így egy minimalista, de mégis játékos track-et, melyben a remek dobszekció és folyamatosan hömpölygő, ugyanakkor újra és újra átalakuló bassline mellé bőven elégnek érezzük a hozzáadott maréknyi morajlást. Ügyes.

A lemez másik oldalán még egy újonc, és még egy holland egy személyben, aki egy digitális ep, és egy cd release után a Cylon rozsdás maszkja alatt debütál fekete korongon. Mindmapper igéretesen kezd a sötét tónusú szőnyegekkel teletűzdelt amen-rollerével, de nem a ’Tricky Tripod’ lesz itt a húzó darab, az biztos. És hogy hogyan kapcsolódik a darkos stílushoz a véletlenszerű reggae sample? Nos, ezt a rejtélyt remélhetőleg megfejti majd valaki.

Egyébként jár a négyes.

Értékelés: (4/5)
gergo | -1.0- 28: 2
Break
Enigma (Calibre rmx) / Shipment
QRNUK007
Quarantine, 2008
A szcéna jelenleg két közismerten legtermékenyebb alakja került most egy lemezre. Calibre 'Enigma'-ban végzett munkáját első hallásra majdnem egy legyintésse degradáltam "edit"-re: visszahallgatva az eredetit persze lehet sorolni a különbségeket, de ezek nem annyira markánsak, hogy gyökeresen változtatnák meg azt. Nem állhatott messze Calibre szívétől a dal, így csak finom, formális változtatásokat eszközölt rajta.

Calibre értelmezése kicsit féllábbal indul: fura az elején a sok magas, középtartományban filterezett roll alá az a lórúgás kick. Break szinte már fülsértően érces dobjait lágyabb ciripelésre cserélte, az eredetiben inkább egy karakteres kíséret, illetve hol visszaszoruló, hol újra előtérbe kerülő gitárbasszus Calibre remixében hangsúlyosabb lett, főszerepléséhez kétség nem fér.

A korong másik oldalára egy már a Zenith album digitális változatáról ismerős Break zenének, a 'Shipment'-nek nézhetjük meg a vinyl rajzát.
Nagyon eltalált ez a zene, ezt már első megjelenésekor is tudtuk, de felmerül a kérdés, érdemes-e még egyszer kiadni? Nehéz pont Break-ről elhinni, hogy ne lett volna egy a széles közönség előtt még ismeretlen, kiadatlan szerzeménye. Bár mint tudjuk, nem soká' érkezik szerzői albuma, lehet, hogy abból pedig nem szeretett volna csípni. Talán a vinyl szerelmesinek lesz kedves ez a kiadvány.

Remélem kölcsönkenyérvisszajár elven Break is lehetőséget kap a 'Nagyágyútól' egyik zenéjének újragondolására.

Értékelés: (4/5)
elf | -1.0- 28: 2
Redeyes
Poetry In Motion EP - Part 1
SPEAR019
Spearhead, 2008
Redeyes neve gyakorlatilag produceri karrierjének hajnala óta garancia a minőségi(bb) liquid funk-ra. Persze az a nagyzoló, legtöbb esetben vitatható valóságtartalommal rendelkező sablon duma, amit mondjuk Calibre-re szoktak a fanatikusok elsütni ("sosem tud hibázni"), rá biztosan nem jellemző. Vannak könnyen felejthető darabjai, ugyanakkor dnb törikönyvbe valók is, példának okául a 'Pusherman'. De pont ez a jó benne, mindenki válogathat kedvére az egyre dagadó diszkográfiájából, mely most végre egy albummal egészül ki.

'Poetry In Motion' című nagylemeze kétszer két lemezes LP formátumban lesz kapható, az első rész már rendelkezésre áll minden Redeyes-rajongó számára, a folytatásra viszont még várni kell néhány hetet. A szivárvány színekben pompázó korongok szerelmesei (igen, a CD-ről van szó) is csak később juthatnak hozzá a francia likvid mester legújabb gyűjteményéhez, melyet egyébként a mindig fel-feltörő Spearhead kiadó vállalt be.

Mind a négy dal külön súlycsoportban játszik, de sajátjukban egytől-egyig kiemelkedőek. A címadó zene például a férfivokáltól és lélekben gazdag dallamvilágtól elolvadó lányokat és fiúkat célozza meg, a telitalálat pedig nem marad el. A Sweed közreműködésével készült 'Poetry In Motion' bőven feszegeti a cheesy határokat, de Redeyes-tól mondhatni elvárt, hogy felvonultasson ilyen dalokat is az albumán. A különféle hangszerek mesteri kérdezz-feleleket játszanak egymással, így teremtve egy nagyon barátságos hangulatot, a vokál pedig nincs túladagolva, az erre érzékenyeknek mindenesetre tanácsolt lehalkítani a második kiállást, megárthat.

Egyedül a 'Conart'-tal nem sikerült még teljesen megbékélni, talán mert a másik három track-kel ellentétben ez nem rejt annyi karakteres motívumot magában, inkább csak amolyan 'lassú víz partot mos' elvvel halad előre öt percen keresztül. A sokadik öt perc megemésztése után elmondható, hogy a probléma az író készülékében van, hiszen könnyen lehetne a szám egy egyszerű eszközkészlettel variáló Calibre-tune is. A különbség csupán annyi, hogy sajtimádó barátunk a dubby hangulatvilág helyett jazzy-re vette a figurát, persze csak óvatosan. A fúvós és nagybőgős szekció repetitív játékára ha nem sikerül első alkalommal ráérezni, érdemes újból kezdeni, amíg egyszer csak be nem üt a hatása.

Alig néhány héttel ezelőtt kapott dícséretet Deeizm itt a füles rovat keretein belül egy Akira-val közös produkciója kapcsán, új számának hallatán viszont egyenesen visszatarthatatlan a szerelmes ömlengés. A hölgy ereje már biztos, hogy nem az oktávok számában van, inkább előadásmódjában. Sugárzik természetessége a 'Luv & Haight'-ből is, hasonlóképpen a fentebb említett 'Going Down'-hoz. Nem erőlködik, nem próbál többnek látszani, mint ami, mindössze szívből énekel, amiért eme dupla lemezes megjelenés C oldala az utóbbi idők egyik legjobb liquid funk darabjává válik. Megunhatatlan a huszadik nekifutás után is, a vokál fülbemászik, a keserédes hangulat, valamint háttérben szóló vonósok és gitárok pedig gyönyörűen kiegészítik Deeizm szerelmi vallomását.

Redeyes igazán bátor fickó, vagy csak nem tanul a saját hibájából. Elkeresztelni az EP utolsó számát arról a klubról, ahol a hősidőkben üzemelt a Metalheadz klubestje, nem túl nyerő ötlet azok után, hogy az 'Inner City Life' bootleg miatt már kapott egy maflást (és egy fenyítő track-et) Goldie-tól. Remélhetőleg a soron következő Redeyes vs. Goldie boxmeccs előtt az egyértelműen kevesebb eséllyel induló félnek lesz ideje elmagyarázni, hogy itt egy egészen más 'Blue Note'-ról van szó. Maga a zene egyébként High Contrast ’Amen Sister’-ének is lehetne a kishúga, az amen dobolás és a hangulatvilág kísértetiesen hasonlít. Persze nincs ezzel semmi baj, mostanában úgyis szeretjük a régi időkre kacsintó széttördelt és rave-edező drum&bass műveket, pláne ha ilyen hitelesen adják vissza a korai ’90-es vibrálását.

Értékelés: (5/5)
gergo | -0.9- 11: 2
Mutt feat. Nemesis & Visionary / Mutt
Lady Love / The Motions
RETRO006
Future Retro, 2008
Hallhattuk már Mutt-ot kollaborálni például Redeyes-szal, Outlook-kal és Perpetuum-mal, a kör pedig most egy újabb személlyel bővül. A hatodik Future Retro-s megjelenés egyik felét ugyanis Dave Whalen-nel (és Nemesis-szel) követte el, akinek neve ebben a formában sokat nem árul el, viszont úgy, mint a Visionary duó egyik fele, már talán sokkal ismerősebb. Annak ellenére, hogy a duó főleg dubwise nótáiról híres, a Mutt-tal közös ’Lady Love’-ban inkább a funk, és egy leheletnyi keleties hangzás dominál, és mindent egybevéve, sokkal inkább jellemző a Mutt-ra a dal. A könnyed és légies dobképlet például már elég jó támpontot ad annak, aki ismeretlenül hallaná a track-et, de a hangszerelés, a csilingelés is tipikusan andalító, már-már Mutt védjegynek számít.

Szólóban is ezeket a jellegzetességeket vonultatja fel emberünk a ’The Motions’ keretein belül, az elmaradhatatlan mikiegér vokállal kiegészülve. Igazán aranyos, de kevésbé karakteres a korong másik oldalához képest.

Értékelés: (4/5)
gergo | -0.8- 08: 1
Listázás alapján